Gyurkity Péter

Jövőre távozik az iPhone 5C

Az Apple jövőre megszabadul az olcsóbbnak szánt készüléktől, helyét az új modellek veszik át.

Az iPhone 5S és 5C egy időben történő piacra dobása nem lepte meg a nagyközönséget, köszönhetően annak, hogy 2013 folyamán (szokás szerint) számos különböző pletyka és értesülés révén ismerhették meg a cég terveit. Az olcsóbbnak szánt 5C azonban végül egy mégsem annyira kedvező árat kapott, ez pedig alaposan visszafogta a megoldás forgalmát.

Jellemző, hogy az Apple a meglévő egyetlen, 8 GB-os belső tárolóval ellátott változatot hűségszerződés esetén ingyen, annak hiányában azonban 450 dolláros áron kínálja, amely ár nem nevezhető kedvezőnek, így a telefonnak esélye sincs az egyre népszerűbb (és egyébként egyre kellemesebb hardveres jellemzőkkel ellátott) belépő szintű megoldásokkal szemben. A jelenlegi kínálatban ráadásul ez az egyetlen olyan típus, amely a megszokott fém helyett műanyag külsőre támaszkodik - a vásárlói érdeklődést az sem keltette igazán fel, hogy 5 eltérő színben kínálják a telefont, népszerűségét pedig hónapokon keresztül kiterjedt reklámhadjárattal igyekeztek növelni.
* A napokban elemzői vélemény látott napvilágot a cég terveit illetően, ebből pedig arra következtethetünk, hogy az Apple az utolsó negyedévben alaposan felfuttatja a példányszámot (összesen 71,5 millió iPhone okostelefont szeretnének leszállítani), ezt azonban 2015 első három hónapjában egy jóval kisebb, 49,4 millió darabos szállítmány követné, ami a tajvani Industrial and Commercial Times értesülése szerint egyben az iPhone 5C visszavonultatását, annak eltűnését is eredményezné.

Ennek bekövetkeztével, valamint a 2015 második felében bemutatkozó soron következő generációval minden meglévő modell fém külsőre, valamint a Touch ID ujjlenyomat-olvasóra támaszkodna, az 5C addigra eltűnne a kínálatból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • knightbali #2
    Ma lehetett venni 60k-ért. Annyiért megérte.
  • CairoJack #1
    Első perctől lehetett tudni, hogy - sok okból kifolyólag - bukó lesz.