Gyurkity Péter

Új telefonokkal készülnek a kínai gyártók

Az Oppo bemutatja új zászlóshajóját, míg a Xiaomi meglévő készülékeinek árát csökkenti.

A tavaly ősszel Kínában bemutatott Oppo N1 egy ígéretes zászlóshajónak indult, a prémium kategóriás megoldás azonban több szempontból is csalódást okozott a vásárlóknak. Ezt most a közvetlen utód orvosolhatja, míg a cég riválisa a meglévő készülékek árát csökkenti, valószínűleg szintén egy új generáció felbukkanására készülve.

Az Oppo N3 várhatóan október 29-én mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, a kínai üzletek azonban már most igyekeznek felhívni a potenciális vásárlók figyelmét a közelgő megjelenésre, kiemelve a telefon egyes jellemzőit, illetve az előrendeléssel és a debütálással kapcsolatos főbb tudnivalókat. Az új okostelefon egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely 1080p felbontást támogat, ehhez pedig a panorámaképek készítését jobban támogató, 16 megapixeles hátoldali kamera, valamint 700 dollárnak megfelelő árcímke társul, amely ugyan kissé magasnak tűnik, de mégsem éri el az iPhone 6 ottani árát.

Ahogy azt említettük, a Xiaomi a maga részéről a meglévő okostelefonok árát csökkenti, mégpedig az első körben egy egynapos akció keretében. Ez az Mi 4 esetében várhatóan az új végleges árrá alakul majd át, aminek köszönhetően a régióban mindössze 294 dollárnak megfelelő áron lehet majd hozzájutni a készülékhez, és az akciót minden bizonnyal Indiára is kiterjesztik majd, hogy lefedjék a leggyorsabban növekvő mobilpiacot. Az európai vásárlók többek között a Xiaomishop.com oldalról szerezhetik be az okostelefont, itt még 399 dolláros ár szerepel, talán már nem sokáig.

A gyártó emellett néhány meglévő készülékével az Android One programot is támogatni fogja, amely központi, a Google-tól származó gyors frissítéséket eredményez majd azokon, itt szintén az indiai riválisokkal való versenyt éleznék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • harcu #2
    Most szomorúak...
  • grebber #1
    Ha nem lenne téglafon rendelnék egy ilyet,de hát az.
    Remélem lesz még majd a Xiaominak 4.3-4.7-es telefonja,mert ha nem akkor engem örökre elveszítettek.