Szekeres Viktor

Tévésorozat lesz Stephen King időutazós regényéből

J.J. Abrams szerezte meg a 11/22/63 adaptálási jogait és tévésorozatot készít belőle a Hulura.

Valamikor az év első felében derült ki, hogy J.J. Abramset érdeklik Stephen King 11/22/63 című időutazós regényének filmes/tévés jogai, s úgy tűnik, hogy a producer meg is vásárolta ezeket, hiszen a Hulu bejelentette, hogy 9 részes szériát készít a könyvből Bridget Carpenter forgatókönyvíró közreműködésével - a Bad Robot produkciójában. A streamszolgáltatás terve az, hogy önmagában megálló, kezdéssel és befejezéssel rendelkező sorozatot tegyen le az asztalra, azonban olyan formában, hogy igény szerint folytatni is lehessen - nyilvánvalóan új, a könyvben nem szereplő történetekkel.

Ha még akad olyan, aki nem olvasta volna King remek könyvét, annak kedvcsinálóként álljék itt a magyar kiadás némiképp spoileres fülszövege: "Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, „reset” következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.
Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.
Stephen King most is elemében van, fantáziája korlátlan, szereplői és miliői hitelesek, legújabb regénye pedig letehetetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Könyvben ajánlott.
    1. rész: 761 oldal + 2. rész: 362 oldal = 4990 Ft