• Fürtös
    #169810
    Spoilerbe rakom mert hosszú lesz, de jó kis story :D

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Abban az időben a Magyar tereprally világszinvonalú volt, ugye Palikunk is dakarozott,versenyzett.
    El kell ismerni, nagyon jól csinálta, amit lehetett megtanult, amit meg lehetett venni azt megvette, talán ő volt az egyetlen olyan aki úgy versenyzett ,hogy nem a saját pénzét költötte.
    Azt tudni kell rólla ,hogy erősen rá volt kattanva a kokóra ami mint tudjuk erősen növeli az önbizalmat :D
    Némi pénzszerzés céljából elinditozzak egy projektet Honvéd Dream Team néven, ahol katonák versenyeztek az itthoni és a világbajnokságban. Szép kis pénzmosoda volt hullottak a miliók rendesen a honvédség kasszájából,de hát uriember ilyesmiről nem beszél.
    Aztán jött a 2009-es Dakar. Volt egy elég durva szakasz ahol nagyjából mindenki elvérzett talán valami 30 versenyző ért be köztük Szalay Balázs. Palik eltévedt és nem találta az ellenörző pontot, közben az autó is lerobbant ,ezért a versenykamionja kihúzta a főutra és bevontatta a táborba, ez már alapból kizárás lett volna mert így több mint 15 GPS pontot kihagyott és 4 kihagyása után már kizárnak.
    Engedjük el most Lacit kicsit mert párhuzamosan más dolgok is folytak. Nagyon sok nagy gyári menő ugyanígy járt, mire a végén aszervezők leintették az aznapi szakaszt mert megítélésük szerint már képtelenek lettek volna teljesíteni a versenyzők.
    Azért nem szivesen hagynak kint több száz embert éjszaka bóklászni a sivatagban ők sem még ha a szabály úgy szól, hogy ha a másnapi szakasz rajtjáig odaérsz és ott saját erőből át tudod lépni a rajtvonalat akkor versenyben maradsz.

    A versenybíróság nekiállt kiosztani az időbüntetéseket ahogy az ilyenkor szokás.
    A szakaszt nem teljesítők kaptak vagy 12 óra büntetést fejenként köztük a teljes Mitsubishi gárda.
    Ekkor történt ,hogy a Mitsubishi igazgatója felkereste a versenyszervezőt a sátrában miszerint az nem lehet ,hogy az első 10 ben ne legyen mitsubishi,csináljon valamit különben kivonulnak.(állítólag ez volt a beszélgetés, de ezt senki nem tudja biztosra,csak annyit láttak, hogy ők ketten vitatkoznak) Azt tudni kell, hogy a dakar nem FIA verseny hanem az ASO nevű magáncég szervezi, és nekik azért számít a pénz. Igazából csakis a pénz számít de az egy másik történet.
    A kis megbeszélés után kihirdették ,hogy törlik az időbüntetéseket és törlik az aznapi szakaszt arra hivatkozva ,hogy teljesíthetetlen volt, azok a versenyzők akik nem tudták befejezni kapnak 1 óra büntetést és holnap folytathatják a versenyt.
    Itt most kanyarodjunk vissza Palikra akit a versenykamion közúton húzott be és akire kizásrás várt a kihagyott GPS pontok miatt.
    Ennek a kis változásnak hála László hipp-hopp a 12. helyen találta magát a rangsorban ami azért már igen nagy szó egy Dakaron.

    Itt jött képbe Szalay Balázs aki ennek a szervező cégnek a Kelet-európai képviselője.
    a 39 szakaszt teljesítő versenyző azon vette észre magát, hogy annak ellenére ,hogy teljesítették a távot azok mögé kerültek akik nem teljesítették és helyette kaptak 1 óra időbüntetést. Sokan 10-12 órát szenvedtek bent a dűnék között mire minden GPS pontot megtaláltak és az ő idejük ezt tükrözte is. Teahát aki végigment annak az ideje +8-10 óra, aki pedig nem teljesítette annak +1 óra.
    Azt hiszem jogosan háborodtak fel és mivel sok Kelet-europai versenyző volt közöttük ők Szalayhoz fordultak(hiszen ő képviselte a szervezőket feléjük), hogy nyujtson be óvást, mert szerintük ez tisztességtelen eljárás. Egy óra alatt 4 óvást nyujtottak be különböző csoportok ezért a versenybíróság visszavonta döntését és később úgy módosította, hogy akik nem értek be azok 16 óra büntetést kapnak így helyreállítva a helyezéseket.
    Palik persze ennek nem örült érthető okokból hiszen addigra telekiabálták a médiát a sporttörténeti sikerrel miszerint magyar a 12. helyezett a dakaron.
    Palik felkereste Szalayt a táborban és itt kezdődött az a vita ami miatt lászló hosszabb külföldi nyaralásra kényszerült.
    Palik lejárató kampányba kezdett Szalay ellen hiába győzködték felsőbb pozíciókból, hogy ne erőltesse ezt mert Szalay nem tehet róla, nem önszántából nyujtott be óvást. Nagyon elmérgesedtek a dolgok a balhé még hetekkel a verseny után is zajlott és Palik elért arra pontra,hogy elkezdett fenyegetőzni a politikai szennyes kiteregetésével. Ugye ő a honvédségnél lapátolta ki a pénz Szalay meg MSZP-s vonalon volt erős de erről úriemberek ugye, nem beszélnek. Egészen addig míg valami idióta ezt a szabályt meg nem szegi. Palik rosszul mérte fel az erőviszonyokat és mivel fenyegetőzőtt ezért veszéjessé vált (emlékszik még valaki a Tábornok perre?). Szalaynak erősebb háttere volt ezért Lászlónak mennie kellett.
    Annyiban egyeztek meg, hogy Palik elhúz messzire és kussol cserébe nem bukik. Ezért a srácok hirtelen asztmásak lettek és Argentinába kellett költözni.

    Ezért lett vége hirtelen Paliknak,
    Ma már narancsos szelek fújnak és Palik ellenségei lassan kikoptak, úgyhogy Lászlónk is visszatért a száműzetésből.
    Én azt mondom:
    Ha az F1 kormánymédiához kerül akkor tuti befutó a gyerek.
    Szujó is egy dillettáns de Palikhoz képest azért profi volt...

    Lászlónk kommentári tehetségéről egy kis anekdota:
    Egy gyulai versenyen végighallgattam Lászlónk okoskodását és öntömjénezését egy versenyszituáció elemzése közben.
    Az egyik vidéki amatőr versenyző röhögve csapkodta az asztalt közben mire Lászlónk megszakította mondandóját és morcos nézéssel éreztetni próbálta,hogy rossz néven veszi a figyelem rólla történő elvonását.
    Emberünk annyit mondott: Há Lacikám, rólad annyit, hogy mióta te közvetited a Forma 1-et azóta a RAI unón kell néznem ,mert ott is egy idióta ordibál de azt legalább nem értem .
    Vannak még durvább sztorik is a porszívó Lacikáról,volt olyan,csapatmeetinget tartott hajnal 3 kor a szállodában egy szál faszban halál bekokózva 20 ember előtt.
    De ez is egy másik történet



    Kicsit tényleg hosszú lett.

    A Szujó sztoryt kiderítem most hétvégén,azt is megírom majd ha van rá érdeklődés.
    Utoljára szerkesztette: Fürtös, 2019.05.18. 11:51:41