• NEXUS6
    #97
    Köszönöm értékes hozzászólásodat.
    Remélem azonban, hogy az alapfogalmak erős emócionális töltéssel rendelkező önjelölt-szakértő bloggerek által történő értelmezésén talán túl tudunk lépni. Részletezném, hogy az általad kiemelt két alapfogalom kapcsán mi az álláspontom.
    Lássuk azt, hogy a közgázgazdasági fogalomként indult neoliberális jelző, azért mára rendelkezik egy általános, inkább biztonságpolitikai jellegű értelmezéssel. Vissza utalnék a 90-es évek gondolkodását jellemző 2 írásra, Fukuyama elméletére a történelem végéről, amely azt hangsúlyozza, hogy a a liberális demokráciák az egyre inkább globalizálódó világban az alapvetően gazdasági meghatározaottságú kapcsolataik és az ezt domináló kooperatív jellegű viszonyuk, és a kölcsdönös függésük okán felhagynak minden háborús tevékenységgel, ezzel mondhatni elérkezik a történelem vége, amely háborúk soraként értelmezhető. Ezeknek a kijelentéseknek akkor az adott létjogosultságot, hogya keleti blokk feloszlásával megszünt az az alapvető törésvonal, amely a világ két felét elválasztotta egymástól. Az USA gazdasági, katonai és politikai hegemóniája és dominanciájával szemben nem létezett semmilyen olyan jelentős tényező, ami ezt megkérdőjelezte volna.
    Ugyan ebben az időszakban jelent meg Huntington műve a Civilizációk összecsapásáról, amely azt írta, hogy a kegyelmi állapot időleges, a világot 9 nagyobb kultúrális régióra, civilizációra osztotta, amely régiók határterületei mindíg is potenciális konfliktus források maradnak. Ez mondhatni a neorealista álláspont alapja.
    Hol bukott el a 90-es évek neoliberális lehetősége? Talán ott, hogy a felmerülő konfliktusokra az USA saját érdekalapú (mondhatni neorealista), a hegemóniáját konzerváló szemléletű és nem egy globális liberális szemléletű választ adott. A támadásokra katonai erő alkalmazásával, új háborúkkal nem pedig a konfliktusokat ellehetetlenítő gazdasági, kultúrális és egyéb kapcsolatok erősítésével reagált. Az európai béke és biztonsági rendszert igazából errodálta, a NATO-nak amely átvette az EBESZ és más ilyen ernyőszervezetek szerepét végül nem tudott azon az atavisztikus jellegén túlmutató funkciót igazából adni, minthogy azt az Oroszországgal szembeni katonai tömbként értelmezze.
    Ez kódolta sajnálatosan a jelenlegi Orosz-Nyugat konfliktus kiéleződését.

    Tartalmas, mély válaszod reményében

    N6