• defiant9
    #87
    "Értem, vagyis ha 90km\h-val elüti az ember a pillangót, az ugyanolyan kimenettel végződik mintha 90km/h-val egy kifejlett fának hajtunk, hiszen a lassulás nem szabályozható."
    Ezen megállapításod is egy ostobaság. És semmi köze az én állításomhoz. Azzal hogy kitalálsz hülyeségeket nem sokra fogsz itt menni. Próbálj arra reagálni amit írtam.

    "Nem kell mindenhová autópálya, hanem olyan infrastruktúra ami jobb a jelenlegi megoldásnál."
    Konkretizáld már végre hogy mit jelent a jobb, vagy megfelelő. A fizikai megvalósítás szintjén. Van 32521 km közút Magyarországon, mekkora részével mit kezdenél amivel jelentős eredménytérnél el?

    "és mindenki olyan közel lakik a munkahelyéhez amilyen közel csak lehet."
    Ok, de hogyan? Jelenleg épp az a trend hogy kiköltözött egy csomó ember a fővárosból az agglomerációba. Még mindig várom a módszert amivel életszerűen az 50 évvel korábbi szintre tudod lecsökkenteni a személygépjárművek/megtett kilométerek számát.
    Hallgatlak! Amennyiben nem tudsz erre válaszolni akkor ismét csak felesleges a vágyálmaid sorolni.

    "Az intellektuális képességek terén én legalább nem állítom, hogy én vagyok a piramis csúcsán, hanem azt, hogy az már nem egy piramis, hanem egy egyenes vonal."
    Én azt állítom hogy ez nem egy egyenes vonal hanem egy klasszikus haranggörbe, aminek a beírásaid alapján te a bal oldalán vagy, de azért ha már az ontopic részhez nincs érdemi hozzászólás az érdekelne hogy milyen egyenes vonalról is beszélsz ezen a téma kapcsán.