• wraithLord
    #2
    Mert ezek a platformok nem gyűjtenek elég adatot a felhasználókról, hogy minden téren komplett személyiségi profilt tudjanak felállítani róluk (ehhez az okostelefon és szenzorai járulnak hozzá leginkább, nem az asztali géphez vagy laptophoz köthető online jelenlét, de az is nyilván fontos több téren is). Ha nincsenek regisztrálva az adott rendszerbe, akkor maximum anonimen, ami azt jelenti, hogy legfeljebb a profilhoz konkrét nevet nem tudnak társítani.

    Másrészt meg ezt csinálják meg azon usereknek, akiknek az életüket jelentik ezek a platformok (értsd, ebből élnek, internetes tartalomgyártók/celebek/vállalkozók/stb.), az emberiség nagyobb részének gyakorlatilag baszottul nem fontos a Facebook és társai. Illetve ez fordítva is igaz, nem fontos tényező, hogy ők rajta vannak-e vagy nem.

    Harmadrészt meg így is már a legtöbb "nyugati" embernek tudja valami biometriai jellemzőjét valamelyik (de sokkalinkább a legtöbb) nagy IT ipari szereplő, miért nem lehet azt használni, ha már itt tartunk, hogy ezt is "bedobtuk a közösbe" (hogy ez jó vagy nem jó, más kérdés). Miért kell még személyazonosító dokumentum is? Ami ráadásul nagyon közvetett egy írisz/arc/ujjlenyomat alapú azonosításhoz képest, és könnyen vissza lehet élni vele.
    Továbbá, mi köze van egy, a világon akárhova bejelentett cégnek teszem azt a személyigazolványomhoz? Semmi. Persze, tudom, ha nem tetszik, nem használom, és jogos felvetés. :D