• Blage7
    #17
    Egyetértek kalapos01-el, ha az általad követett videósok mind azt mondják, hogy a film rossz, akkor nyilván Te is el fogod könyvelni annak, hogy hát akkor az rossz, miközben lehet ott van ugyanannyi másik akit nem követsz, akik meg azt mondják hogy jó. Akkor most mi legyen? Az előző, megint hosszúra nyúlt kommentemben már leírtam hogy miért nem kell teljesen ezekre a videósokra hallgatni, még akkor is, hogy ha tetszik a tartalom amit csinálnak. Például amíg az internet egy része azt mondja el videókban meg szavazatokban, hogy a Thor: Sötét Világ az egyik legrosszabb film a Marvel filmes felhozatalban, addig én úgy ülök itt, hogy nekem jobban tetszett mint az első rész. Akkor most az én véleményem rossz és rossz a filmes ízlésem, mert nem értek egyet Influenszer Bélával meg Pistivel és azok követőivel?
    Még ha le is cserélik az első rész alkotóit, akkor mi van? Ez nem feltétlenül jelenti azt hogy azért kell menniük, mert rossz munkát végeztek. A három Vasember filmnek is három különböző alkotói stábja van. De gondolom nem azért cserélték le őket pl. a Vasember első része után, mert olyan rossz lett volna a végeredmény.
    Ha Brie Larson-nak nem kapták volna fel ezt a feminista ügyét, fele annyi negatív hozzászólás sem érte volna ezt a filmet, arra mérget veszek. Csak ahogy előzőleg is mondtam, egy kontextusból kiragadott félmondat annyira sértette egyesek sziklaszilárd férfiasságát, hogy rögtön hiszti parádéba kezdtek és ezt terjesztette a többi követő, anélkül hogy egy képkockát is láttak volna a filmből. De ez valahogy egyik utálkozónak sem volt gyanús...
    Ahogy mondtam, lehet az a véleménye valakinek hogy nem jó a film meg hogy neki nem tetszett, nem vagyunk egyformák, tiszteletben is tartom. Nekem pl. az Alkonyat nem tetszett, míg sok más millió embernek igen. De amíg az a "vélemény" főként arra alapszik, hogy "mer' mások is azt mondták a' interneten", addig az soha nem lesz egyéni álláspont, bárhogyan is adja elő az ember. Továbbá csak azért mert Influenszer Béla vagy Pisti úgy véli hogy a filmet nem szabad megnézni meg nem szabad dicsérni, mert ők most meg vannak sértődve, attól azok a videók még mindig csak vélemény nyilvánítások, nem pedig egyetemes tények és igazságok.