• NEXUS6
    #239
    "Szerintem meg igen."
    Ez nem szubjektív. Van egy adatsorunk aminek az első részére igaz az állításod a második felére nem. A CO2-ről itt szó sincs, azért kevered itt bele hogy maszatolj."
    Maszatol a faxom!
    A #217 hszben idézett NOAA hisztikeltő mondatokra reagáltam, és a hasrautüsés saccolásom nagyjából igaz, ha pl. az általad javasolt rövidebb időszakot nézzük (1900-2020), akkor az általam tett pontosítások után csak 3 évtized ben nem igaz a kijelentésem, 9-ben meg igaz! Nincs szükségem a maszatolásra.
    Guy Stewart Callendart csak azért hoztam fel, mert hogy ez az egész nem újkeletű dolog, amire csak most döbbentünk rá. Valahogy a nyugati kultúra sajátja az apokaliptikus jövő szemlélet, sajnos ennek köszönhetjük a konfliktusaink nagyrészét is. Hiszen a krízisre hivatkozva olyat engedünk meg magunknak, amit egy gyümölcsöző, szép nemzetközi kapcsolatban nem. Ez a krízis diktatúra sajnos a demokráciák alatt is folytatódott. A XX. szd végéig mindenki jégkorszakot várt. Callendar valszeg pont azért nem tudott nézeteinek mainstream elismertséget kiharcolni, mert az akkor hivatalos közelgő jégkorszak képpel ellentétesek voltak az eredményei. Az volt a hibája, hogy "csak" annyit mondott, hogy az ezerrel hirdetett jégkorszak-katasztrófa valójában elkerülhető és elfelejtette hangsúlyozni, hogy helyette van egy ötlete egy másik fajta katasztrófára ;)

    "Az eddigi +1 fokot kb +100 ppm okozta a köv egyfokhoz +200 kell, a további +1 fokhoz már +400 kell és így tovább."
    Ez vagy így van nem, de inkább nem. Ahogy már pl. elhangzott a PONR után pl. már irreleváns hogy bocsájtasz-e ki bármit is, egy ideig a folyamat öngerjesztő."
    Ez a CO2 hatását jellemzi egy zárt kísérleti környezetben. Vitathatod, csak épp tudományos tény. Hogy mégiscsak igazad legyen újra előrángathatod a PONR kérdését, csakhogy, ahogy te is céloztál rá ilyen állapot határozott beazonosítása még nem történt meg és nem is nagyon van rá képességünk. Ráadásul, és ez a legdúrvább, lehet, hogy nincs is ilyen a jelenlegi viszonyok között!! ;)

    "'Trump meg nem tudom hogy jön képbe?"
    Úgy hogy egyetlen országként kiléptette az USA-t a klima egyezményből, és a zászlajára tűzte a pl. a szénipar 'felvirágoztatsát'"
    Most akkor szerinted is irreleváns a CO2 további növelése, egyrészt a szint növekedés egyre alacsonyabb effektív hatása, másrészt a PONR miatt, és csak divat Trumpoztál, vagy valójában még mindíg ugyan úgy a CO2 mumus képét látod, az előző bekezdéseddel ellentétesen?

    "Volt egy tömeges kihalás"
    Szerintem a tudományos világ képes amennyire lehet objektíven felmérni a várható hatást, a katasztrófa szó is inkább a közvéleménynek szól. Az ember is tipikusan olyan mint a béka aki képes lenne ugyan kiugrani a vízből, de ha lassan melegítik akkor belefő."
    Ez igaz lehet. A klímahisztéria szótára tehát, a 97%-os tudományos konszenzustól, a klíma katasztrófa mumusán keresztül, a változások kizárólagosan negatív értelmezéséig tehát hazugság, túlzás, csúsztatás, az egyszerű emberek megfélemlítésére szolgál. Köszönöm, hogy elismerted!

    "Amíg a tudományos kutatás láthatólag ebben az esetben erősen politikailag irányított"
    Ez nagyon nincs így a demokratikus berendezkedésű államokban. Az akadémia pl. még nálunk is független volt a közelmúltig. Valamennyi politika persze mindenben van, és ebben kicsit több mert a jobb-baloldal elérő intenzitással viszonyul a kérdéshez, ezáltal törésvonal lett, de ez inkább csak média réteg. Az ellenvéleménnyel szembeni boszorkányüldözés hangulatot inkább a baloldal számlájára írnám, a kutatási eredmények és publikációk szummája ettől még objektív tud maradni, és egy logikusan gondolkodó értelmes ember kellően korrekt képet tud formálni az információk alapján."
    Részben egyetértek, lásd második mondatod. Az objektív gondolkodás, megfelelő szintű tudományos publikációk nincsenek tehát ellehetetlenítve. Az átlagember számár van csupán menehezítve, hogy objektív képet kapjon.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.01.20. 14:39:29