• NEXUS6
    #237
    "Nagyon nem. Te éppen állandóságot akartál sugallni a valóság pedig az hogy az utóbbi időben sorra dőlnek a rekordok ami korábban nem volt igaz, ez a saját "nem igaz" soraid alpján is látható."
    Szerintem meg igen. Guy Stewart Callendar a XX. szd 30-as éveiben már hangsúlyozta a CO2 környezeti hatását, részben meteorológiai adatokra és saját kutatásaira, kísérleteire alapozva. Az, hogy ez az úttörő kutató ilyen elfeledett, és nem vált a klímahiszti ikonikus alakjává, pont azzal magyarázható, amilyen gondolatot te is eröltetsz, hogy mindez a jelenség egy új, és az emberiség főleg utóbbi évtizedeiben véghez vitt tetteinek eredménye.
    Tegyünk hozzá egy-két dolgot. Pl. hogy nagyságrendileg jól határozta meg a CO2 növekedés hatását, gyak kb 2 fokban állapította meg. Azonban hozzáállása pozitív volt, mert ennek segítségével az emberiség elkerülheti a viszonylag közeli jövőben bekövetkező eljegesedés miatti civilizációs valószínűleg szinte totális pusztulást. Másik fontos észrevétele a CO2 szint növekedésének fordított arányossága volt. Az eddigi CO2 emelkedés hatására bekövetkező mértékű további változáshoz, melegedéshez, mindíg duplázni kell az extra CO2 mennyiségét. Az eddigi +1 fokot kb +100 ppm okozta a köv egyfokhoz +200 kell, a további +1 fokhoz már +400 kell és így tovább.

    "de az ottani klíma és más területek klimatikus változásai között korreláció feltételezhető"
    Mi most a globális kílmáról beszélünk, ..."
    Nincs olyan, hogy általában globális klíma, a globális klíma a helyenként megjelenő változások összessége. A jelenlegi modellek problémája pont ez, hogy nem elég jó a felbontásuk. Gyak 1-2 száz km-es cellákkal dolgoznak. És mivel nem a helyi jelenségek fizikai modellezéséből indulnak ki, hanem egy statisztikai módon kezelt adatbázist húznak rá egy ilyen cellára, ezért gyakorlatilag képtelenség, hogy valóban reális képet mutassanak, ha olyan jelenségek befolyásolják a helyi viszonyokat, amelyek az eddigi statisztikákban nem ütköznek ki. Pl. ilyen hiba lehet, hogy a fagyhatár északabbra, magasabbra húzódása miatt, alapvetően változik meg adott cella működése, pont a vízgőz nagyságrendi megnövekedése miatt. A vzgőz elsődleges üvegházgázként kezd funkcionálni, az olvadás hatására a jég eltűnik és teljesen más, lényegesen alacsonyabb albedójú vegetáció veszi át a helyét. Stb. Az egyes cellák egymásra is hatást gyakorolnak, és mivel nem valós fizikai folyamatokra alapulnak a modellek, így ez is kezelhetetlen ebben a logikában.
    Szal. lehet, hogy a Grönlandi mintával kapcsolatban, helyenként elismered, majd pont te tagadod a globális klíma általános érvényességét. Azonban mégiscsak jelez valamit, hogy más területeken hogy változhatott, trendjében hasonlóan a klíma. Mert nem ismerünk olyan folyamatot, ami azt eredményezné, hogy Grönland hűl és szárazabb, miközben a civilizációkat melegedés és szárazság pusztítja el. Ilyet, nekem eddig úgy tűnik, hogy sem a statisztikai modellek eredményei, sem a fizikai folyamatokra alapuló következtetések nem tudnak produkálni.

    „pl. az ausztrál bozóttüzekkel kapcsolatban is olyan döntésnek, intézkedésnek, amit meg kell tennünk a következő években?”
    Lokálisan leginkább annyit tehetnek hogy rendszeresen felégetik az elszáradt vegetációt..."
    Ezekkel a mondatokkal nagyjából egyetértek.
    A CO2-vel kapcsolatban, viszont tudod mi az álláspontom. :D
    Trump meg nem tudom hogy jön képbe? Ő nem ausztrál politikus, nekik meg vannak a saját "okos" embereik, úgy tűnik.

    "Szükséges is a kritikus megközelítés, amikor ennek megléte esetén alakul ki egy konszenzus akkor tudhatjuk hogy az ellenvélemények is megmérettetésre kerültek, nem kerültek esetlegesen kicenzúrázásra."
    Az a gáz, hogy a tudományos gondolkodásba is olyan mélyen beoltották a melegedés, mint katasztrófa képét, hogy visszamenőleg is jönnek új eredmények, amelyek ezt hangsúlyozzák a régmúlt időkre vonatkozóan. Volt egy tömeges kihalás, amit egy meteorbecsapódás, megnövekedett vulkanizmus miatti 10 évíg tartó jelentős globális lehűlés okozott és az egyedek 80%-át kipusztította. Csak a hideg, szélsőséges környezetet tűrő fajok maradtak fenn. Nyilván ha a lehűlés után jön egy gyors melegedés még őket is meg fogja tizedelni. De elfelejtkezni a kihalások fő okáról, az minimum pongyolaság.

    "Ahogy mondtam erre még kevesebb a bizonyítás, ehhez ugyanis tényleg szükség lenne a működő globális modellre. Ahogy melegszik az klíma úgy fognak erősödni ezek a hangok a PONR-ről, de perpill ez nem igazolt, erről nincs erős konszenzus."
    Lásd feljebb. A globális melegedés sajtója nem pár évtizedes, hanem majd 100 éves. Ez alatt sem tudtunk olyan elméletet gyártani, ami segíthetnek ezeknek a sarokpontoknak, PONR-eknek a megtalálásában.
    Amíg a tudományos kutatás láthatólag ebben az esetben erősen politikailag irányított, és ezáltal nélkülözi a valódi tudományra jellemző objektivitást, addig egy ilyen elmélet, modell megalkotására és konszenzusos elfogadására valszeg esélyünk sincs.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.01.18. 19:43:32