• Montar
    #70
    A hazai rendszerváltozáshoz pár gondolat.
    Örülök a megfogalmazott véleményednek, mert szóról-szóra ugyanezeket gondolom én is.
    Kezdeném talán azzal, hogy itthon a rendszerváltozást a tömegek nem akarták. Jobban akartunk élni, kicsit nyitottabban is, de rendszerváltozást a politikai elitet leszámítva igazán senki sem akart. Ezek nem a saját gondolataim, mások ezt már jól leírták, de teljesen egyetértek ezzel az utólagos értékeléssel.
    Továbbá az az erőszakos, átgondolatlan, felelőtlen privatizáció, ami lezajlott, az felér a nemzetárulással. Felfoghatatlan rombolás történt. Mára nem maradt egyetlen számottevő hazai ipari márka sem. Pedig volt szép számmal, sok közöttük nyugati piacra termelt. Csak egyetlen példa legyen itt említve, a SZIM ( Szerszámgép Ipari Művek), amely a 80-as években gyártott komoly minőséget képviselő CNC gépeket a nyugati piacra. A Knorr-Bremse vette meg fillérekért, ma nyoma sincs az egykori gyártási kultúrának.
    De szinte mindenhol ez történt, élelmiszeripar, könnyűipar, kereskedelem, energetika, közművek, stb. Felfoghatatlan és döbbenetes az egész. A javát az az Antal József végezte, akit manapság a fidesz próbál ismét köztudatba hozni, fényesíteni.
    Az a véleményem egyre inkább, hogy nagyon súlyos hiba volt a rendszerváltozás, egy megreformált, piacosított ( lásd Vietnám.. ) szocialista társadalmi berendezkedés előnyösebb lett volna, mint ez a szabadrabló, Németország bérmunkásává züllesztett ( és ezáltal kiszolgáltatott ) futott még kategóriájú ország. Ennyi.