• NEXUS6
    #162
    Jogállam/bíróság:
    Bocs én tévedtem, természetesen a jogállamban és kiemeltem az USA-ban semmiféle hatása nincs a bírósági döntésekre az ügyfelek gazdasági helyzetének, hogy nilyen ügyvédi szolgáltatást tudnak ezáltal megvásárolni. Úgyszintén még nyomokban sem fedezhető fel, hogy a kapcsolati tőkét, gyak kapcsolatrendszert ugyan így tudja valaki kamatoztatni. Pl az a döntés, amikor a bedőlt ingatlanpiac kártérítési intézkedéseivel nem a feltételek gyors megváltozása miatt hátrányba került kisembereket, hanem az egész helyzetet tudatosan előidéző pénzintézeteket segítették (az adófizetők pénzén) az is teljesen jogszerű és morális, igazságos volt. Én a vita ezen részét. természetesen javadra lezárom. ;)

    Iraki háború, Bush kormányzat:
    Természetesen itt is én tévedtem,meghajolok a kitartásod mellett, ha már érveket nem tudtál ugye felhozni. És én tévedtem, amikor arra céloztam, hogy a Bush kormányzat 2001-ben azt tervezgette, hogy megtámadja Irakot. Nyilván az ekkor született írásos feljegyzések, semmit nem bizonyítanak. Csupán a véletlen egybeesése, hogy aztán Irakot tényleg megtámadták. Az hogy a főbb casus belli-k, mint tömegpusztító fegyverek és terrorista kapcsolat végül is nem állta meg a helyét, úgy rohantak le tehát egy független országot, hogy az végül is nem csak jogszerűtlen, de indokolatlan is maradt, hát az mondjuk úgy bocsánatos bűn. Amit természetesen az 5000 szövetséges, és 100-200 ezer iraki halott családja minden zokszó nélkül elfogad, ahogy eddig is tette. A linkelt cikkben az iraki származású hülyegyerek meg feleslegesen abajgatja a nagytiszteletű exelnököt és kompániáját, hiszen egy jogállamban nyilván esélytelen, nagyon helyesen az erölködése! És ez ugye, most már én is egyetértek veled, így van jól! ;)

    Magyarország részvétle az iraki háborúban:
    Természetesen én tudtam rosszul, hogy külpolitiakai, diplomáciai válság volt abból, hogy az iraki háború előkészítésére az amcsik jogosulatlanul vették igénybe a magyar légteret. Ez nem így volt és a jegyzékváltás is csak rágalom. Az sem igaz, hogy a magyarok nem vettek részt az ENSZ felhatalmazás nélküli invázióban, mert résztvettek. Ugyan ezt nem sikerült még semmivel bizonyítanod, mert ilyen nem volt, de természetesen igazad van. Teljesen jogosan mosod ezt össze az utána következő időszakkal, amikor az ENSZ a kialakult helyzet rendezésére adott ki intézkedéseket, amiben a magyarok a nemzetközi joggal összhangnban már részt vehettek. Természetesen ebben is én tévedtem. Bár még nem tudtál semmit sem bizonyítani, hogy hogyan is volt. ;)

    "Érveid eddig sem nagyon voltak. Az alpári stílussal ezt csak látványosan elismered. Súlyos érvelési hiba. A vitát innen elvesztetted."
    Nyilván erkölcsileg elítélhető, hogy már nyolcadik hozzászólásomban kéne ugyan azt szájbarágósan leírnom, mikor miért hatékonyabb valami és ez meddig is tart, és hogy emiatt elveszítettem a türelmemet. Elnézést kérek, hogy nem írom le újra és újra, mint egy IQ85-ös komcsmai szájkarate bajnoknak, hogy mi az álláspontom, nyilvánvalóan ezt minden egyes esetben meg kéne tennem, amikor te érvek helyett jobbhijján visszakérdezel, hogy akkor most mit is értek az alapkijelentésemen. Én kérek elnézést, hogy elveszítettem a türelmemet. Ez mutatja amúgy, hogy nyilván olyat védek, amivel én sem értek egyet, gondolom. ;)

    "Taiwannak nem kellett 3. VH megvívására képes hadsereget önállóan felállítania"
    Remek, akkor sikerült megállapítanod hogy az általad felhozott példa nem is releváns."
    Ismét csak én kérek elnézést, hogy 80 hsz alatt nem sikerült megértened egy két mondatban megfogalmazott kijelntésemet. Valószínűleg mert logikailag és tésnyszerűen is tarthatatlan. Bocsánat! XD

    "Az európai kultúrára sokkal kevésbé jellemző ez a munkamorál, persze az éhhalál szélén az alternatíva elég elrettentő. Ázsiaiak akkor is hajlandóak a mi mércénkkel mérve sokat dolgozni kevésért amikor már nem a napi betevő a cél. Ez egy érdekes kultúrabeli különbség, mások vagyunk, a nyugati típusú individualistább ember sokkal hamarabb kezdi a saját szabadidejét felértékelni a megszerezhető pénz fölé, egy afrikai talán még hamarabb."
    Felejtsük el nagyvonalúan azt, hogy az a politikai, társadalmi, gazdasági átalakulás, amin most Ázsia átesik, az Európában a XIX. XX. szdban megtörtént. Felejtsük el a napi 12 órát, felejtsük el a gyermekmunkát, felejtsük el, hogy Marx és Engelsz a korai kapitalizmus kizsákmányoló jellege miatt mozgalmat indított, aminek jelszavait aztán több országban lezajló forradaom is a zászlajára tűzött. Felejtsük el, hogy a kapitalizmus érett szakaszában kialakul valamifajta együttműködés a munkavállaló, a munkaadó és az állam között, ami egyfajta jolléti és jogállami alapokon nyugvó kapitalizmust hoz létre. Felejtsük el ezt az eröltetett történelem szemléletet. Hiszen nyilvánvalóan neked és csak neked van igazad, amikor azt a méylségesen primitív, pejoratív és közhelyes képet sugallod, hogy a nyugati ember eleve kultúrálisan lusta, az ázsisi kis sárga, meg mint azt tudjuk szorgalmas! Ismét csak én kérek elnézést, hogy az SG fórum oldalaira valami kis összetett szemléletet, tényszerűséget próbáltam csempészni! ;)

    KGST
    Nyilván tévedtem, amikor felvetettem, hogy nem volt szükségszerű a rendszerváltást követően több gazdasági, és akár társadalmi mutatóban is a további hanyatlás. Tévedtem, amikor az országok közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatok további, akár több oldalúvá történő, konvertibilis valuta elszámolásra alapuló fejlesztését javasoltam. Nyilvánvalóan tévedtem, hiszen nekünk az volt a sorsunk keleteurópában, hogy az EU-hoz történő csatlakozásig romoljunk, és vergődjünk a kedvezőtlen külpiaci szituációban, és aztán a csatlakozási tárgyalásokon az EU egyenként játszon ki bennünket egymás ellen. Ez így volt a helyes és természetesen ez is a Kádár rendszer bűne. ;)

    "Ez így eléggé kivitelezhetetlen lett volna. A külföldi turisták voltak akiknek útvonalengedély kellett és mindenhol be kellett jelentkezniük, ez nyilván egy kémkedést nehezítő rigolyás intézkedés volt. Arra valszeg volt törvény hogy be kell jelenteni az adott lakcímen lakókat, akkor is ha ideiglenes, és a hotelbe is be kell jelentkezni, ami egyébként ma is így van akár az EU terültén is, nem ördögtől való dolog, rendőrség munkáját könnyítik vele...."
    Nyilvánvalóan Moszkva és BP között nem volt semmi különbség a 70-es vek végén. Rengeteg szovjet elvtárssal találkozhattunk például a Balatonnál, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet hadsereg laktanyái nem jelentettek külön zárt világot, hanem a szovjet kiskatonák nap mint nap tartották a kapcsolatot a magyar leányokkal és fiúkkal, kéza kézben jártak moziba, ifjúsági találkozókra (vagy én emléxem rosszul). A Szovjetunióban is ha nem is volt ugyanolyan viszonylagos bőség, mint magyarországon, de természetesen nem lehetett egy gagyi, a Centrum áruházban vásárolt Trapper farmerért Moszkvában kb 1 havi bért elkérni az ottani jó munkásemberektől. Az csak hisztéria, hogy a Szovjetunióban még akkor is működtek a Gulágok, vagy a katonai zárt városok, hogy emberek milliói születtek szinte azonnal gyak börtönbe. Ez semmiben nem különbözött természetesen az akkori magyarországi helyzettől, én kérek elnézést. ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.09.11. 09:56:42