• NEXUS6
    #145
    Még egyszer mondom, kérdezem, hogy mik is voltak a prioritások?
    Az egész keleti blokk arányaiban is sokkal kisebb erőforrásait arra használták fel, hogy a SZU az USA-val összemérhető atomcsapásmérő képességet, a NATO szárazföldi haderejének többszörösét, legalább versenyképes légierőt, és még éppen labdába rúgó haditengerészetet fejlesszen ki. Mégegyszer, kb 1/10-ed gazdasági erőforrásból!

    Az hogy te, vagy a szüleid közben tudtak-e, vagy nem Trabantot, Ladát, Wartburgot venni, volt-e hétvégi nyaralótok, vagy nem az a szovjet elvtársak részéről kb az 500. prioritási kérdés volt.

    Ettől még ez a rendszer nem volt jó. Mo-n meghekkelte a pártvezetés, mert 56-után katonailag kb a rendszerből kivont gulyáságyúk őrzésvédelmét nem bízták ránk a szovjet tesók, szal Kádárék viszonylag sikeresen tudtak egy gazdaságfejlesztési modellt megvalósítani. Viszonylag. Lehet itt szídni, hogy milyen xar volt, de magasan a legjobb pozícióban hagytuk el a keleti blokkot 90-ben. Na most ez után 30 év kemény munkájával az egymást követő kormányok elérték, hogy pozícióban nem hogy Ausztriához nem tudjuk magunkat mérni, természetesen, sőt Görögországhoz sem, hanem még a régióban a hasonszőrű országok között is sereghajtók vagyunk.
    Szerinted?

    Szal nem az a kérdés, hogy a szoci rendszer milyen xar volt, (mondtam én, hogy a KGST abban a f ormájában valóban működőképes volt? benéztél te is valamit) hanem hogy a tőkést miért tudjuk még a rosszabb helyről indulóknál is xarabbul csinálni!?

    Epic fail... nem neked, hanem a magyarembert a régióban talán legjobban kizsákmányoló, és így sem versenyképes tőkés haverjaidnak. ;)