• NEXUS6
    #142
    "Kevered a számodra szubjektív igazságosságot a jogszerűséggel. Nincs sem világkormány, sem világtörvénykönyv, ahogy én az emberiséget elnézem ezer évek múlva sem lesz."
    A szitu hasonló, mint a szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatos polgári peres eljárásokhoz. Egész addig, amíg 2018-ban a manhattani kerületi bíróság be nem fogadta, nem lehetett a szaudi kormányt terrorizmuis támogatásáért kártérítési perbe fogni, ha valaki elveszítette szeptember 11-én valamely hozzátarozóját. Az Obama kormányzat is folyamatosan próbálta akadályozni, hogy erre sor kerülhessen, miközben érdekes módon a 19 elkövetőből 15 szaudi volt.
    Szóval, tekintve, hogy az angolszász országokban precedens jog van, ha egy bíróság végül úgy dönt, hogy a kormányzat perelhető, mert pl valaki elvesztette a fiát Irakban, akkor majd jönnek az ilyen perek, de ahogy eddig 0911-el kapcsolatban is viszonylag hatékonyan tudta akadályozni a kormányzat a perek indítását, úgy nyilván itt is hasonló a helyzet.
    Világkormányzatban én nem hiszek, de ahogy nézem nálad lenne rá igény, mert mégiscsak úgy gondolod, hogy milyen jó lenne, csak a szemét nacionalisták nem hagyják!? ;)

    "Szokásos maszatolásod. Attól még hogy nem támadtak magyar csapatok a Barbarossa vagy az iraki hadművelet megindításakor attól még részei volt a koalíciónak."
    Szokásos személyeskedésbe hajló vitaképtelenséged jön elő megint. Az aktív, döntő inváziós katonai műveletekben az USA, UK, Ausztrália, meg Lengyelország vettek részt hivatalosan. Utóbbi 194 emberrel, gyak ők húzták fel a lengyel zászlót a parancsnokság előtt, hogy a nemzetközi koalíció jelleget hangsúlyozzák, és nehogy úgy tűnjön, hogy csak angolszász államok vesznek részt a háborúban.
    ENSZ BT határozat híján Kofi Annan is illegálisnak nyilvánította az inváziót, az első olyan határozat, amely az erőszakosan kialakított helyzetet figyelembevéve (és nem visszamenőlegesen legalizálva) az USA-t és az UK-t feljogosítja, gyak mint mágszálló erőket a helyzet stabilizálására 2003 májusában született 1483 szám alatt. A magyar erők ezt követően kerültek (300 fő ) az MNF-I alatt, gyak a nemzetközi jognak megfelelően, stabilizáló erőként telepítésre. Nem a mi, nem a magyar vezetés felelőssége, még részben sem a kialakult helyzet.

    "Jogállamban az a kérdés hogy tudod-e bizonyítani hogy pl. szándékosan megtévesztették a kongresszust. Ezek szerint te tudod ha ilyen határozottan kijelented a felelősségüket. Mutasd akkor az ezt alátámasztó bizonyítékokat."

    hogy verte át a Bush kormányzat a Kongresszust - 25000000 találat.

    Nyilván, amíg bírói, kongresszusi elítélő határozat nincs, addig nem lehet 100%-ban kijelenteni az érvényességét, de ennek van irodalma, ha érdekel a téma olvasgasd. CIA szakemberek, a Bush adminisztráció akkori sajtósa, egy csomó ember írt erről könyvet. Had ne kezdjek már erről részletesen vitatkozni, de ahogy akarod.

    "Az amire nem válaszolsz kb. 5hsz óta, várom a tényadatokat miszerint hatékonyabbak ezek a rendszerek, akár gazdasági, akár katonai
    perspektívából (konkrétan akár 1980 Hollandia vs 1980 Magyarország)"
    LOL elolvastad az első hsz-emet, benne volt. Jééézus de stupid vagy, és rosszindulatú is, mert direkt úgy teszel, mintha ezerszer nem pofáztam volna meg!

    "Rendben. Mutasd, mely adatokból látszik hogy 50/50-nél van fejlettségi küszöb. (borítékolhatóan a szokásos Nexus sunnyogás jön itt is)"
    Had kérdezzek vissza, szerinted hol van a küszöb? És miért ott ;)

    "Egyrészt eredetileg nem ezt mondtad, másrészt ez a szint nagyon alacsonyan van. Már a monarchia felbomlása után sem lett volna hatékonyabb a tanácsköztársaság(állammonopolista komcsi rendszer), ez csak egy anarchikus politikai + fejletlen ipari szintnél igaz, amit a világ nagy része már régesrég átlépett, ezért volt hibás az első megállapításod,amit nem vagy hajlandó elismerni."
    Magyarország egyxrészt spec példa. Fejlettség, történelmi, demokratikus hagyomány, társadalmi (vagy átlag gazdasági) szempontjából Japánnal, Dél-Koreával, vagy Taiwannal összemérhető. Csak nálunk ua idő alatt volt 2 olyan rendszerváltás, ami miatt zéróról kellett újrakezdeni a nagyvállalatok felépítését. Az egyik a háború utáni államosítás (WM/Ganz), aztán a rendszerváltás utáni privatizáció. Ha ezek nem lettek volna és a vezetés, ahogy részben meg is valósították, eröltetett, központosított gazdaság/ipar fejlesztést valósít meg, akkor kb ma Taiwan szintjén vagyunk. Szerintem.

    "Sem '56 sem '68 érdemben nem módosított a gazdaság struktúráján, a mezőgazdaságban(beleértve s szövetkezeti formát ami technikailag ugyan magántulajdon de a valós működése állami), illetve kisebb szolgálató jellegű szektor egységek(fodrász, autószerelő, kőműves, zimmer frei, taxi) volt látható magántulajdon, az ipari termelést állami vállalatok dominálták. A jelentős változások a rendszerváltás idején indultak meg nem a 70-es években. "
    De igen. Az MSZMP KB döntötte el, hogy mennyi teret enged a magán szférának, ha a szovjet elvtársak erősen csóválták a fejüket, akkor visszavettek a lendületből.

    "Köszönjük az újabb hőzöngés csomagot. Így visszatekintve esetleg azt kellett volna leírnod hogy mit kellett volna máshogy csinálni mondjuk '89-ben. Tudom hogy ez jóval nehezebb mint pampogni, viszont ennek sokkal több értelme lenne. "
    Tekintve, hogy még több mint egy évtizedig nem jutottunk be az EU-ba, fenn kellett volna tartani a regionális gazdasági együttműködést, gyak a KGST-t egy modernebb együttműködési, elszámolási alapokra kellett volna ahelyezni. A privatizációt is iszonyat kontroll mellett lassabban és ha lehet igazságosabban végrehjatani. Rividen.

    "Én beidéztem a gazdasági adatokat mint egy korrelációs tényező, illetve életképeket amiken az látszik hogy Amszterdami hétköznapokat egy fejlettebb műszaki színvonal övezte, Moszkva/Budapest(akár az egész KGST) ehhez képest technológiailag elmaradott szinten volt. A te oldaladon eddig annyi 'bizonyíték'(ami nem az, csak egy állítás) van hogy éltél a 80-as években Magyarországon(ezek szerint még csak nem is Budapesten), ez nyilvánvalóan édeskevés."
    Kiscsillag nézdd már meg mi az eredeti kijelentés és ne csúsztad már megint olyan irányba amit én soha nem mondtam. Köszi!