• Sydra
    #31
    "Azt nem akarja Sydra megérteni, hogy a vállalat hatalmával való visszaélés is erőszak. Nem fizikai erőszak, hanem finomabb formája, de végül is az."
    Én elsősorban csak a fizikai erőszak elítélésében vagyok érdekelt, illetve minden olyan dolog elítélésében is ami a fizikai erőszakból leszármaztatható. Így például a csalást vagy a szerződés szegést is elítélem, mert olyan helyzetbe hozza az áldozatot, amit nem önként vállalt. Az olyan problémákat, amit nem erőszakos kényszer szült, azt nem erőszakos kényszerrel kell megoldani. Ezt nem csak azért mondom, mert épp most ilyen hangulatban ébredtem, hanem mert azt mutatja számtalan modell, tapasztalat és történelmi példa, hogy ez vezet a legtöbb jóra. Illetve szerintem a sikeres társadalmak elsősorban a magas belső bizalmi szint miatt sikeresek. A bizalom előfeltétele meg az önkéntesség. Erőszakkal/törvényekkel ezt nem lehet helyettesíteni vagy kikényszeríteni.
    Ami miatt nem értünk egyet az azért lehet, mert én az egyenlő és igazságos szabályokban látom a társadalmi problémák megoldását, te pedig a javak egyenlő(bb) elosztásában. De én azt látom, hogy az utóbbira való törekedés olyan mesterséges ösztönzőket teremt, amik végül mindig atársadalom pusztulásához vezetnek.
    Amúgy nem hiszem, hogy a szabad kapitalizmus tökéletes rendszer és hogy mindent megold. Nem hiszem, hogy az univerzum törvényei megengednék az utópia létezését. Itt csak jobb meg rosszabb rendszereket lehet összehasonlítani. Egyelőre azt látjuk az economic freedom index statisztikákból, hogy a legszabadabb társadalmakban a legnagyobb az általános jólét.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2019.07.25. 12:15:05