• Irasidus
    #10
    Tudományos magyarázat

    Az emberi kéz alkotta ábrák valóban különösek: az egyik legtöbbet vitatott ábrán fehér vonalak láthatóak, valamiféle rendezett összevisszaságban, de akad olyan is, amely koncentrikus köröket mutat, közepén néhány sugárhajtású repülőgéppel. A média rögtön felkapta a híreket, és különböző szakértőket szólaltatott meg, hogy vajon mik lehetnek ezek a furcsa rajzok, de egészen eddig, egyikük sem tudott meggyőző magyarázattal szolgálni. Most azonban a NASA Mars-missziójának egyik mérnöke, Jonathon Hill - aki egyébként az Arizonai Egyetem kutatója -, úgy tűnik, megfejtette a furcsa rajzok titkát, amely nem kevésbé izgalmas, mint az összeesküvés-elméletek legtöbbje. Hill szerint ugyanis ezek a fehér csíkokból álló ábrák majdnem 100 százalékos valószínűség szerint arra készültek, hogy segítségükkel beállíthassa Peking a közel 160 kémműholdjának optikai rendszerét, azon belül is a variót, az élességet, a felbontás nagyságát, illetve a kamerák rögzítési sebességét. „Látszik, hogy a vonalak kisebb öntözőcsatornákon is átvezetnek, valamint sok helyen saját maguk sincsenek teljesen kitöltve, jól láthatóak bennük a csíkok és hézagok. (…) azt hiszem, kijelenthetjük, hogy valamilyen festékkel festették fel az alakzatokat. Ha krétával készültek volna, akkor a szél miatt már nem lenne nyomuk.”Hill azt is hozzátette, hogy ezek az ábrák azért ilyen nagyok, mert az ázsiai ország kémműholdjainak optikai rendszere viszonylag rossz felbontással rendelkezhet. A koncentrikus köröket ábrázoló alakzat a szakértő szerint valószínűleg kalibrációs tesztterület az orbitális pályán keringő radarok számára. A szakember arra is magyarázatot adott, hogy miért vannak ezek az objektumok feltűnően közel egymáshoz: „Valószínűleg ez a terület egy katonai kiképzőközpont. Ezért található ennyi furcsa alakzat egy viszonylag kihalt, elhagyatott helyen. Ez a helyzet azt bizonyítja egyébként, hogy néha maga az igazság is lehet olyan izgalmas, mint az összeesküvés-elméletek bármelyike.” A tudományos kutató feltételezését pár nappal később a NASA is megerősítette. Az amerikai űrhivatal ugyanis bejelentette, hogy az ábrák többsége valóban kalibrációs célpontok, amelyeket az USA – a technológiai fejlődésnek köszönhetően - csak az 1960-as évek végéig használt. (Jó példa erre a Corona szatellitrendszer 144 darabból álló kémműhold-családja számára épült célkereszt alakzat az arizonai Casa Grandéban.) A NASA szintén ekkor jelentette be, hogy a Google felvételein jól láthatók a fegyvertesztelésre használt területek, de még a Jagi néven ismert antennasor is, amelyet egyaránt használhatnak a kínaiak meteorológiai vizsgálatokra vagy atmoszférakutatásra is.
    Forrás
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2019.02.22. 19:17:02