• HyBrIDNyLA
    #10
    Volt szerencsém tavaly nyáron részt venni egy - közszférában - országosan használt szoftver továbbfejlesztési egyeztetésén. Mivel ahol melózok részben van rálátásom, így delegálva lettem teljesen hivatalosan. Elmondtam a vezető fejlesztőnek, h rengeteg embert meghallgattunk, a tapasztalatokat összegyűjtöttük szeretnénk ilyen és ilyen változtatásokat. Szó szerint, időt-energiát szenvedélyt tettem bele, hátha megváltom a világot, sok ember érdekeit képviseltem, megkönnyítettem volna az életüket. Egyeztetés megvolt, ment a bólogatás, ez egy jó 5let, ez egy jó irány. Rá fél évre szóltak, h nézzünk rá, teszteljük. Abból amit kértünk semmi sem valósult meg, semmi. Mentek a saját fejük után, majd érdeklődtek, jó lesz? Amikor teszteltük, pislogtam, h mit kell nézni, mert nem értettem még a logikáját sem a fejlesztésnek, h ezzel meg mit szeretett volna elérni? Kellett volna egy összegzést írni az egészről, de nem tettem meg, mert egyszerűen nem volt értelme leírni több oldalon, nem ezt kértük, használhatatlan. Elbeszéltünk és ma is elbeszélünk egymás mellett és ennek mai napig emberek isszák meg a levét. Hatékonyság = 0, koordináció = 0, érdemi fejlődés = 0. Ez a legutolsó tapasztalatom a hazai innovációról, ambíciókról.