• ostoros
    #42
    Hát, ez csak azt mutatja, hogy szociopatább vagy mint én. (Nem sértésnek szánom!) Hogy is magyarázzam? Vannak akik csak a szűk környezetükre koncentrálnak, meg olyanok is, akik csak saját magukra, és letojnak mindenki mást.
    Egy veled egy helyen lakóval ismeritek a helyzetet, azonos a nyelvetek, tudtok kommunikálni, azonos körülmények formáltak titeket, hasonló a kultúrátok. Ez automatikusan közösséggé tesz titeket, különösen, ha mindketten idegen helyre kerültök, ahol nem ismeritek a helyi szokásokat és hogyan működnek a dolgok.

    Éppen ezért van az, hogy bármely külföldre távozó ember kétféleképpen reagál: egyik fele megpróbál totálisan asszimilálódni, és mindent megtanulni, a másik fele pedig nacionalistább lesz az idegen környezetben, mint az aki otthon maradt.
    (Elég csak belegondolni, hogy a nyugat-európai törökök nagyobb arányban szavazták meg Erdogán elnöki rendszerét, mint a hazaiak!)
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.05.12. 18:04:51