• NEXUS6
    #45
    Ez a világnézet idestova vagy 200 éves, amikor is Angliában a jobb klíma, amerikai növények mezőgazdasági alkalmazásának hatására beindult az ipari forradalom (volt munkaerő dögivel). Ekkor Malthus, aki egy anglikán pap volt, melette a tudományban is jártas, megírta az elkerühetetlen túlnépesedésről, és ezzel összefüggő éhinség, járvány, katasztrófa, miegymásról szóló esszéjét, ami ugye még a bibliai jövendölésekhez is passzol, szal teljesen szupcsi.
    Ezt a naiv demográfiai felfogást azóta az emberek többsége magáévá tette, és persze a szenzáció-ipar, az az média is mint lehetséges (bár egyre kevésbé valószínű) jövőképet időről időre feldobja és tudományos tényként tárja a nagyérdemű elé, hogy nezabáljon annyit, mert úgy is éhinség lesz, vagy mit tudom én, valami ilyesmi.

    Csak ugye a XIX. szd óta megtapasztaltuk a társadalmak demográfiai változásának olyan fázisait, amiről neki még halványlila fogalma sem lehetett.
    Nagyjából most már az látszik, hogy a világ népessége 2100 körül, olyan 10-12 Mrd főnél fog tetőzni és utána lassan csökken. Azonban ennyi embert, ha az elosztás globálisan OK lenne, már ma is el tudnánk talán látni élelmiszerrel, kis fejlesztéssel vízzel is.

    Elmondható, hogy a nyugati és vagy fejlettebb társadalmakban töredék annyi konfliktus van, mint ami a korábbi vagy más társadalmakat jellemzi, az erőforrások hatékony, és fenntartható felhasználására is erős törekvés van ezekben az országokban. A népesség pedig lassú csökkenésnek indult, ergo a robotizálás hosszútávan valószínüleg elengedhetetlen. (Én sem támogatom, hogy Muffti, kultúridegen szakképzettlen és alulmotivált munkaerőt csalogat Európába).

    Más kérdés, hogy tettenérhető a nyugati államok esetében olyan politika folyatatása, amely azon országokat, amelyek még nem tartanak itt, aktívan hátráltatja abban, hogy ők is eljussanak ide. Legnyilvánvalóbb ellentmondás, hogy azok az országok próbálnak mindent megtenni és kígyóbékát kiáltanak az atomfegyvereket fejlesztő országokra, akiknek az emberi civilizáció elpusztítására többszörösen elegendő atomarzenáljuk van. Ez persze a nyugati médiában mint ellentmondás fel sem merül. Az éghajlati változások kérdése is elsősorban azt jelentené, hogy India és Afrika nem hajthatna végre egy Kínai szintű iparosítást és ezzel együtt a gazdaság/társadalom átalakítását, modernizálását.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.02.22. 10:25:53