• gforce9
    #283
    "Ebből talán lejön a véleményem: a vallásnak erkölcsi útmutatónak, gondolkodásmódnak/szemléletmódnak, esetleg egy életcélt adó iránymutatónak kellene lennie. És erre lenne is szükség. És nem, ez nem zárja ki a tudományt, és az nem is helyettesíti ezt. "

    Ezzel vitatkoznék, ha nem gond :) Teljesen materialista és logikai alapon is el lehet jutni addig agyban, hogy pl mi, mint emberi faj, ha egymás felé elfogadással és segítséggel élünk és ezt tanítjuk az utódjainkal is, az hatékonyabb, tartósabb és stabilabb társadalomhoz vezet, mintha még mindig azt tanítanánk, hogy az erősebb ölje meg a gyengét és kész. Mert ez utóbbi gondolkodás mondjuk evolúciós alapon előnyösebb, de fajfennmaradásából nem biztos. Mertmi már az "eszünkből" élünk elsősorban, nem a kardunkból. Szóval amit mondani akarok, hogy az erkölcsi iránymutatást nem kell egyházi alapon keresgélni, mert a józan ész is azt mondja, hogyha összefogok másokkal és normálisan viselkedek, az hosszútávon jobb. Persze jelenleg, a mai világban még elég farkastörvényszagú a dolog. De talán egy napon eljutunk az agyunkkal is addig, hogy együtt kéne élni és nem egymás ellen.