1. végig a Chorussal tartottam, aztán a legvégén, amikor döntést kellett hozni, hogy melyik archon árulta el Kyrost, akkor a feljegyzett infok alapján a Voicest mondtam (nem is mondhattam volna nagyon mást), aminek következtében ugye a Voicest is meg kellett ölnöm. Ez viszont lényegében az anarchy-endinget adta nekem, azaz onnantól a játék úgy vette, hogy Kyrost kihívtam párbajra, pedig dehogy. Eszem ágában sem volt új overlordnak lenni, lényegében a "csak egy maradhat" utasításnak tettem csak eleget. Ebből nem tudom miért lett Kyros-kihívás. Ez egy kicsit zavart. Egészen fura volt, amikor Tunon hűséget esküdött nekem, pedig erre sose kértem. A tervem egy lojális végigjátszás volt, amikor is én leszek a Tiers vezető archonja. Hát, nem jött össze.

2. a partitagok saját történetei eléggé semmilyen véget érnek. Vagy legalábbis én nem tudtam folytatni őket. Sehova nem mentek ezzel a Verse-Barik testvéri szállal, de még Barik vértjét vagy Sirin sisakját sem tudtam levenni. Barikot megértem, bár 5-ös loyaltyn volt, de a Chorussal mentem. Sirint nem. 5-ös loyalty és semmi új dialógust nem adott fel erre vonatkozóan. Lantryről az elején azt hittem, hogy ő lesz Bleden Mark álruhában, aztán később végig, hogy Kyrosnak kémked, maga is archon. Közben pedig csak egy sage volt, semmi több.

3. fordított nehézség. A játék eleje nehezebb, mint a vége. Az archonok elleni harcot leszámítva, lényegében a játék közepe-vége felé végigdaráltam az ellenséget. Az se sokat segített, hogy 2-3 féle ellenség van a játékban összesen.

4. mágia micromanagement. Nem bejövős ez az összerakósdi. Főleg, hogy minden lore szint növekedéskor upgradelni kellett az összes varázslatot (6-7 db is akár), mivel erősíteni stb. lehetett. Ez nem valami szórakoztató.