• cylontoaster
    #78
    Látod, most te követed el ugyanazt a hibát, amin fordított esetben háborognál.

    A vallás és tudomány szétválasztása nem csak azt jelenti, hogy ne akard a világ működését vallási elemekkel magyarázni. Azt is, hogy ne akard a vallási elemeket tudományosan szétszedni.

    Pusztán nézőpont kérdése, hogy miként tekintesz a vallásra vagy azok írt dolgaira. Ha nem akarod szó szerint venni, csak máris értelmet nyer. Ha úgy fogod fel ezeket a könyveket, mint erkölcsi irányadók, ehhez kapcsolódó tanulságos vagy szemléletes történetek gyűjteményét, akkor máris nincs értelme azt vitatni hogy megtörténhetett-e.

    A tudomány sose fog neked ilyen jellegű kérdésekre választ adni. Nem ad erkölcsi támaszt vagy irányt. Ezt a célt betöltheti a hit (meg persze sok egyéb is). És nyilván van jópár egyéb dolog is, amiért az embernek szüksége lehet rá: lelki támasz, félelem a haláltól, egyfajta életcél, stb.

    És a másik: a tudomány megáll azon a ponton, hogy ősrobbanás, és sem ilyen szempontból, sem semmi más szempontból nem zárja ki (és persze nem is támasztja alá) felsőbb hatalom létezését. Nem célja, nem is fogja soha (max alátámasztani tudja, ha talál egyértelmű példát..). Szét lehet szedni tudományosan a vallások bizonyos elemeit, de a hit alapját nem tudod. És persze az egésznek értelme sincs, mint mondtam.

    Szélsőségesen vallást és hitet tagadónak lenni semmivel sem jobb, mint elfogult hívőnek lenni :)
    Úgy egyébként aki tagadja felsőbb hatalom létezését, végső soron ugyanúgy egy hitet követ, mert ebben is csak hinni tud, bizonyítani nem.