• SirBubu
    #11
    na, most aztán végképp megvilágosodtam a Nőnappal kapcsolatban, és már rohantam is ide megosztani a felfedezésemet!

    szóval, a kérdés, hogy miért március 8-án van a Nőnap? miért nem mondjuk augusztus 10-én?

    hát azért, mert az európai szélességi körön, és az európai országok zömében ilyenkor még nem NŐ virág a szabad ég alatt!!!

    a hóvirágnak már lőttek, tavaszi/nyári virágok meg még nincsenek! szal nem lehet megtenni azt, hogy ha az ember elfelejtett (mert mondjuk jobb dolga is volt) asszonypajtásnak virágot venni a nagy napra, csak úgy kirohan valahova este 10-kor, aztán tépked vagy az út szélén valami színes gazokat, vagy a szomszéd kertjéből virágot, esetleg a köztéren

    tehát, előre kell gondolkodni! és időben kell gondoskodni a virágról, mert ha nem, hát nem lesz virág! (lesz helyette mogorva tekintet)

    és hát kiknek is fontos ez?

    gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a virágboltosoknak! tisztára, mint a Valentin-napnál!

    igen, ahogyan azt már amúgy is sejtette mindenki, a Nőnap is a virágboltosok meg a virágtermesztők kartelljének "köszönhető". ja, meg a csokigyárosok is benne vannak könyékig

    köszönöm