• didgeridoo
    #21
    Hűha. Csak az nem tűnt fel, hogy ti vésitek kőbe a magyar nép bűneit azáltal, hogy nem ismeritek el, hogy némely elállatiasodott és rohadó lelkű honfitársunk önként és kéjjel gyilkolt halomra ártatlan embereket köztük csecsemőket is. Az ilyesmit nem lehet kimagyarázni, kérem. Természetesen mialatt irtották az embereket, azért a lakásaik és egyéb vagyontárgyaik jól jöttek egyes nem zsidó magyaroknak. Bocs, de ezt nem lehet a német megszállókra kenni, mert már jóval a jelenlétük előtt megkezdődött Magyarországon a folyamat. Na most az a helyzet, hogy amíg ezeket disznóságokat nem vállalja fel a magyar nyilvánosság és főleg nem ítéli el(!), addig megragad ezen az ősprimitív, zsidókkal jó nagy baromságokat fantáziáló, lázálmokban halódó, félrevezetettek gyülekezetének ez az ország.

    Félreértés ne essék, NEM a magyar nép kollektív bűnösségének elismertetésére megy ki a játék, hanem arra, hogy a nyilasok által elkövetett rémtettek és az általuk vallott hamis ideológia ne nyerhessen többé teret. Azzal, hogy relativizálni próbáljátok a valóban megtörtént dolgokat, éppen azt éritek el, hogy a magyar nép a sötét középkori felfogásotok túsza maradjon, melyben mindennek oka és minden rossz megtestesítője a zsidó. Ennyi erővel boszorkányt is üldözhetnénk, hiszen a "barbároknak" mindig kell valami attrakció. Na nem a csodálatos (de senkinél sem különbebb- véleményem szerint a zsidó nép, vagy bármely más sem kiválasztott) magyar nép a barbár, hanem az olyanok, akik mindig és mindenáron külső ellenségképet kreálnak maguknak csak azért, hogy elfedjék saját gyengeségüket, saját rossz választásaik, önsorsrontásuk önmagukban keresendő okait.

    Hagyjuk ezt a "nem vagyok náci" dumát: ha uszulnál bizonyos népcsoportokra és még a tapétán is őket látod és legszívesebben eltörölnéd őket a Föld színéről, tehát GYŰLÖLET van benned irántuk, akkor az vagy, biza. (:
    Nácik egyébként a világon bárhol , bármilyen rassz képviselői között lehetnek, a rendezőelv mindig ugyanaz: hangzatos meséket találok ki az "ellenségről" és "tetteiről", hogy aztán ezen sztorik által érezzem igazolva a gyűlölet-gondolataimat és a gyűlöletcselekedeteimet. Így aztán tiszta marad a lelkiismeret és szabadon gyilkolhatok, ütlegelhetek szerintem nem "tiszta fajú", "idegenszívű", stb. embereket gondolatban-szóban-cselekedetben. Ja igen.... ez utóbbi szempontok meghatározására saját jogot formáltatok, holott teljességgel illetéktelenek vagytok arra, hogy bármit is megállapítsatok. Ti magatok járatjátok le Magyarországot az "elveitekkel", és a puszta jelenlétetekkel visztek romlásba mindent, mert a gyűlölet talaján nem terem semmi. Az ilyesmin nincs áldás. Persze tudom, hogy neonácikat nem érdemes győzködni. Teljesen hasztalan az ilyesmi: vagy rájöttök, hogy irtó nagy gáz van a fejetekben és még inkább a lelketekben, vagy nem. Ez utóbbi esetben lelketek rajta: gyűlölködjetek! Fantáziáljatok zsidót még oda is, ahol nincs és éljetek az omladozó falú, paranoid, külvárosi világotokba bezárva. Nácinak lenni irtó szar, de sose bánd, hogy az lettél. Utálj embereket csak azért, mert a "haverjaid" firkálmányaiban ahhoz hasonlókat láttál, mint akiket most így, vagy úgy, de legszívesebben lemészárolnál. Én mondom, jó élet ez.

    Phá. <: