• gforce9
    #29
    defiant9: Igazad van, jogos, a Hubble mérés nem bizonyíték volt a gyorsuló tágulás mellett, mert lassulónál is hasonlót látnánk, mindazonáltal a mérések után már nem tűnt ez annyira elképzelhetetlennek és mivel a mért adatok nagyon közeliek voltak az éppen egyensúlyihoz, mármint a lassuló és gyorsulót elválasztó egyeneshez, így annak kimérése váratott magára. Viszont az nem igaz, hogy előtte nem gondolkodtak el ezen már, hiszen pont ezért volt a hubble állandó, amit még Einstein vezetett be lényegében, bár ő más célból. Később kijelentette, hogy tévedett aztán kiderült, hogy az volt a tévedés, hogy azt mondta, hogy tévedett :) A lényeg, hogy a Hubble állandó bevezetése óta tudták, hogy lehetséges gyorsuló modell, csak kimérni nem tudták, hogy a mi univerzumunk milyen. Ha nem lenne a Hubble állandó csak kizárólag gravitáció, akkor csak lassuló modellek jöhettek volna szóba. Tehát az, hogy gyorsulva tágulhat az már rég a fejekben volt, csak a kísérleti igazolás váratott magára. Jogos amúgy én emlékeztem rosszul ez a kísérleti eredmény valóban nem régi keletű. Viszont tudtommal sem a sötét anyag sem a sötét energia (vagy nevezzük bárminek) sem a gyorsuló táglás nem ingatja meg az alapmodell azon részét, amelyből az energiamegmaradás hiánya származik. Lehetséges, hogy van olyan dolog, ami mégis megmagyarázná, de egyelőre ott még elméleti szinten sem tartanak.