• joebacsi
    #6
    No talán most:

    "Igen, papnak, pogány papnak éreztem magam; s egyszerre egy üzemben ébredtem fel, s ez az üzem valamilyen átmenet volt a bordély- és az áruház között.
    Évszázaddal elébb Goethe már panaszkodott, hogy sok a folyóirat, gyanúsan sok a könyv és az író. Schopenhauer már teljes és félelmes valóságában látta a veszélyt: az irodalom átalakult termeléssé és üzemmé, tőzsdévé és alkuszok csarnokává. Mint Krisztus a Templom kapujában, mikor korbáccsal veri ki a Szent Helyről az üzéreket, úgy acsarkodott és hörgött minden és mindenki ellen, ami és aki vesztegetni meri a szellemet, árucikket csomagol a gondolatból, idomítja az alkotó lelket: a hamis bírálat, az irodalmi tőzsde rosszhiszemű értékelései és mesterségesen megszabott tiszteletdíjai, a szellem emberének üzemi alkalmaztatása, a közönség ítéletének elsorvadása, a költők politizálása, az írók hamis világi becsvágyból fakadó politikai szerepe ellen. Mord próféta volt, a Templom kapujában, komor és tehetetlen. A Templom már az ő idejében is megtelt alkuszokkal, az írókat és a szellemet vették és adták, mint a tömött libát.
    A legnagyobbak, a legtisztábbak és legerősebbek is kénytelenül alkalmazkodtak a kegyetlen verseny íratlan feltételeihez. A sajtó 'fejlettsége' lassan elárasztotta az életet azzal a felületes értékeléssel, amely villámgyorsan tudatosít, de ugyanolyan gyorsan és félelmesen meg is zavarja a lelkekben a fogalmazás és ítéletalkotás folyamatát.
    Az írók és a kiadók 'siker'-ben és 'példányszám'-ban kezdettek gondolkozni... s vajon mit érezne Goethe vagy Schopenhauer századunkban, egy-egy Goncourt-díj, vagy más, 'irodalmi pályadíj' kihirdetésének napján, mikor a futtatott írók és művek nevei és címei úgy pompáznak a lapok első oldalán, mint a lovak és műlovarok fényképei, az oddsokat már napokkal elébb adták és vették a piacon, a nagy kiadók oly rejtélyes mosollyal emlegették jelöltjeiket, mint a versenyistálló-tulajdonosok a nevesebb kancákat a derby napján, a 'győztest' azonnal fényképezték, magnéziumfényben állott a világ előtt, kissé hülye és zavart vigyorral, mintha éppen egy kerékpárverseny első díját nyerte volna meg... A korszak félkegyelmű versenyhajlama és rekordvágya átfertőzte a szellemi életet is. Az irodalom belső értelme nem tudott többé azzal a tiszta erővel sugározni, amely nélkül nincs igazi hatás, nincs megtisztulás. Ez a belső értelem nem más, mint hogy az író könyörtelenül és a legtökéletesebb formában az igazat mondja, mindig az igazat, azt az egyetlen, végső igazságot, amely a szépség és a dallam is: mert az igazság mindig szép és dallamos, az igazság mindig művészi. Csak a hazugság torz és idétlen, giccses és hamis."
    ==========
    Kassai őrjárat (Márai Sándor)