• Tau Tang Wou
    #255
    Egy kis kedvcsináló:

    [URL=http://minerva.elte.hu/filtort/Descartes/Elmelkedesek.pdf]"Már évekkel ezelőtt fölfigyeltem arra, hogy kora ifjúságomtól fogva milyen sok hamis nézetet fogadtam
    el igaznak, s hogy mennyire kétséges mindaz, amit később ezekre építettem. Ennek hatására beláttam
    azt is, hogy egyszer az életben gyökerestül föl kell forgatnom, s az első alapoktól kiindulva újra kell
    kezdenem mindent, ha arra törekszem, hogy egyszer még valami szilárdat és maradandót hozzak létre a
    tudományok területén. Ez azonban hatalmas munkának látszott, úgyhogy meg akartam várni azt a
    megfelelő életkort, amely minden későbbinél alkalmasabb a tudományok elsajátitására. îgy aztán oly
    sokáig halogattam a dolgot, hogy most már vétkeznék, ha fontolgatással fecsérelném el azt az időt,
    amely a cselekvésre még megmaradt. Ma tehát, a legalkalmasabb időben, miután megszabadítottam
    elmémet (18)minden gondtól és zavartalan nyugalmat biztosítottam magamnak, egyedül félrevonulok, s
    végre komolyan, szabadon hozzákezdek nézeteim emez általános fölforgatásához."[/URL]

    /René Descartes/