bvalek2#33
Nincs végtelenül sok belső mozgató, nincsen törvények végtelensége, ez nem így működik. Sőt, így még egyszerűbb is lenne. Ezzel szemben az új felfedezések a meglévő tudásunkat is átstrukturálják. De inkább nézzünk egy konkrétumot:
1. amikor a kvantummechanika leír egy rendszert, akkor különbséget tesz olyan információ között, ami teljesen meghatározza a rendszer jövőjét (állapot, arisztotelészi szubsztancia), és amiket méréssel szerezhetünk (mérhető mennyiségek, megjelenés), az utóbbit az előbbi határozza meg (a klasszikus mechanikában a kettő egy és ugyanaz).
2. Ezt a mechanizmust a lineáris komplex vektorterek, valamint a komplex függvényanalízis matematikai eszköztára írja le. Először beazonosítjuk a nyelv szavait (pl. állapot = állapotfüggvény, mérhető mennyiség = állapotfüggvényre ható operátorok sajátértékei), aztán hagyjuk a nyelvtant érvényesülni, és szépen leírja nekünk a jelenségeket. Ezen a ponton lép be a képbe az események több egyforma valószínűségű kimenetele.
3. A matematikai példák megoldása révén látjuk hogyan valósulnak meg a kísérleti tapasztalataink ezekből az alapfeltevésekből, pl. a kétréses kísérlet és társai, minden további filozófiai feltevés nélkül.
A kvantummechanika ennyit tud: felderít egy filozófiai problémát (1), biztosít egy nyelvet, hogy beszélni tudjon róla (2), alkalmazza a gyakorlatban (3). Se többet, se kevesebbet. Más modellek másképp épülnek fel, nincs skatulya amibe mindet be lehetne gyömöszölni.
Amikor a belső mozgatókról beszélsz, feltételezem hogy az állapotra gondolsz, amit az elmélet gond nélkül tud kezelni. A Bell-tétel egy matematikai bizonyítás a kvantummechanika keretein belül, és a kísérletek meggyőzően igazolták a természetben. Aki nálam jobban ért hozzá, biztos el tudja szemléletesen magyarázni, én nem vagyok képes rá. A lényeg, hogy lehet determinisztikusan magyarázni a természet működését, de akkor fel kell tételezni a távolhatást, azonnali végtelen sebességű információközlést téridőbeli események között, ami oksági paradoxonokhoz vezet. Ha ezt nem engedjük, akkor véletlenszerű kiválasztást kapunk egy esemény több lehetséges kimenetele között. Erre a legjobb példa a kvantum-összefonódás.
Einstein egyszerűen a klasszikus mechanika determinizmusában hitt. Javasolt kísérleteket a kérdés eldöntésére, és a kísérletek eredményei megcáfolták a feltételezéseit, ahogy írtad. Fontos itt meglátni, hogy amikor a gyakorlat megcáfolta, akkor vége volt a vitának, a gyakorlat az egyedüli döntőbíró. A jó kísérlet pedig olyan körültekintően vesz figyelembe minden körülményt, hogy a gyakorlat döntőbíró tud lenni benne. És ez is történt, mert Einstein volt annyira szakértő, hogy jó kísérletet tudjon javasolni.
A kvantummechanika valószínűségi leírása teljesen logikus. Ismerd meg és meg fogod látni, hogy így van.
Ne keverd össze a kvantummechanikai véletlent a mérési pontatlansággal, két külön fogalom. A fizika úgy működik, hogy modelleket állít fel, és a törvények a modelleken belül érvényesek. Newton mechanikájában az alma 100% mindig lefelé esik. Jó okunk van feltételezni hogy a természet követi Newton mechanikáját, mert eddig minden alma lefelé esett mérési pontosságon belül. Ugyanez a helyzet a kvantummechanikával is, ott az állapotfüggvény által megjósolt viselkedés 100% mindig megvalósul. A természet pedig igazolja a jóslatait a kísérletekben, mérési pontosságon belül.
Ha jönnek új fizikai modellek, azokban biztos sok érdekes jelenségre kapunk magyarázatot, de Einstein elméletében is lefelé esnek az almák, és a kvantumtérelméletben is véletlenszerűen többkimenetelűek az események következményei.
Mindezzel nem azt akarom mondani hogy már mindent tudunk, hajjaj, minden egyes válasz egy rakás új kérdést szül. De a fentiek olyan kérdések, amikre már van válasz.