• Alien_AM
    #1181
    Ertem, valaszod akkor elfogadom.

    Viszont eszembe jutott egy újabb mese a feltámadásról:

    Nem az az 500 ember hazudott, aki feltámadottan látta Jézust. Csak az az egy katona tévedett, akit elküldtek, hogy törje el a lábát. Azt hitte halott, de nem volt az. Levették a keresztről. Jól kivérzett, sápadt volt, alig de élt. Nyilván az anyja úgy tett, mintha halott volna. Nem mondta azt, hé fiúk, ez még él, csináljatok má vele valamit. Betekerték lepedőbe aztán úgy berakták a barlangba, mintha meghalt volna. Később kiszöktették, vagy maga kiszökött. Aztán kész a feltámadás legendája. Kb. 2-3 hónap mulva aztán tényleg meghat. Talán a kínzás okozta fertőzéstől. Persze akkor már titokban, ismeretlen helyen temették el, hiszen nem állhattak elő azzal, hogy hehehe még csak most halt meg, mert akkor őket is jól kivégezték volna. Kapóra jött ez a feltámadunk meg mennybemegyünk dolog. Ez egy kicsit valószínűbb történet, mint a meghalunk, aztán jól feltámadunk.

    Most nermális ésszel gondolkodva mi az igazság az én mesém vagy a varázslat?