• petyminger
    #2
    mint azt a cseh jegybankelnök is a "vÁlság" kirobbanásakor bizonyította, a cseheknél vannak a legemberibb képviselők, akár a helytartó jegybankot akár a képviselőket, akár a legfelsőbb ellenőrző szervezetet az alkotmánybíróságot nézzük.

    Csak remélni merem, hogy nincsenek egyedül a többi nemzet között ebben a velejéig korrumpálásra létrehozott vízfejű felesleges EU-s intézményben.

    A cseh jegybankelnök volt szíves közölni a nagy nyilvánossággal, hogy a vÁlaság kizárólag az IMF mint közvetítői szerepet eljátszó szervezet által lett érezhető a közép-kelet európai régióban, majd lemondott.
    Tette mindezt annak tudatában, hogy a lengyel teljes nemzeti érzelmű vezetést KIVÉGEZTÉK, kétség nélkül megállapíthatjuk...

    Ha valakinek még illúziói lennénk a szabadságot illetően eza két tény önmagáért beszél.

    Meg kell nézni továbbá, hogy mit tettek azzal az országgal aki a liszaboni szerződésnek elutasítására demokratikusan lehetőslget adott, mert nem szeretett asszisztálni hozzá, hogy a saját földjén lehetősge legyen idegen nemzetek katonáinak törvényes masírozására, ami a "jó" mszMp-snk gyakorlatiolag ki is próbált 2006ban, hisz tudjuk mennyi nem magyarul beszélő jelszám nélküli rendőr volt a szemlővetőek között, majd a zsidó-libsi globalokutya Ágnes filozófus ocsmányság majdnem bebizonyíthatta az EU testületének, hogy nem volt törvénysértés, jogfosztás. SZÉGYEN, hogy ezen egyszerű tények birtokában a térsadalom nagyrésze tovább nézi a propagandát és menekül a valóság elől.