Videók, történetek a blues legnagyobb legendáiról
-
Grenzjager #17 s ha már HBB
"A marosvásárhelyi Bolyaiban nem volt olyan nebuló, aki a Nincsen apám, se anyámat ne a Hobó által diktált ritmusban szavalta volna el. Tőle tudtuk meg, hogy van egy Villon, és amikor a színházunkban Villon előadás volt, akkor a lépcsőkön ültünk, és nagyon büszkék voltunk magunkra, mert a vásárhelyi magyarság kulturális felsőbbrendűségét mutattuk meg – legalábbis mi úgy hittük.
Jött is Hobó koncertezni hozzánk, és dugig megtelt a sportcsarnok. Aztán elment és teltek az évek, jött a gyászos emlékű népszavazás, amikor megismertük az SZDSZ nevét, hogy ők nem akarnak minket, mert akkor megesszük előlük a nyugdíjat és akkor sem haragudtunk Hobóra, mert ő meg tudta azt, amit minden erdélyi érez, aki elvándorolt már innen, éljen ő bárhol: „menj vissza vándor, nem lehet két hazád”.
És ahogy teltek az évek mi is megöregedtünk, jöttek az új zenészek, és új stílusok, ahol a szövegvilágnak már nem volt művészi értéke, és igazából nem szólt semmiről. Hobó pedig maradt, aki volt, bohóc. De a mi bohócunk is, miénk, erdélyieké is. Legalábbis ez nagyon picit az volt. Irigylem azokat, akik eljutottak a búcsúkoncertre. A hetedik te magad légy… Unoka " (marosipolgar.info)