halgatyó#82
Érdekes dilemma vetődik fel az összes, a mostanihoz hasonló témájú cikkel kapcsolatban: merjünk-e tovább kisérletezni, vagy mindent le kell állítani?
Mert hátha létezik valahol egy előre nem látható, végzetes kisérlet?
Akik a félelem oldaláról látják a kérdést, azok arra hivatkoznak, hogy a tudásunk két oszlopon áll: a kisérleti tapasztalatokon és az elméleti MODELLEKEN.
Ezt nehéz cáfolni, mert az elmélet bizony mindaddig elmélet, amíg a kisérlet nem igazolja. Sőt, minél mélyebbre megyünk le az anyag építőköveinek a vizsgálatában, annál közvetettebbek lesznek a kisérleti bizonyítékok is. Továbbá:
-- megnehezül a kisérleti eredmények értelmezése és a gyakolrtai valósággal alkotott kapcsolatának értelmezése,
-- egyetlen emberi agy egyre kisebb részét tudja átfogni a TUDÁS-nak, ami miatt nő a több-emberes együttműködés szerepe, de ezzel együtt a nehézségei is.
Ami miatt -- szerintem -- nem szabad leállítani a kisérleteket, az a következő:
A kisérletek leállításával járó tudományos megtorpanás majd az azt idővel követő technikai megállás az emberiséget TELJES BIZTONSÁGGAL elintézi a nem túl távoli jövőben. Nem egy apró valószínűséggel, mint a kisérletek folytatása, hanem teljes biztonsággal. Ha a kimerülő energia és az elfogyó nyersanyagok nem nulláznának le, akkor majd a kisbolygó-becsapódás, vagy a genetikai degeneráció, vagy új és halálos mikroba okozta járvány, vagy a naptevékenység jelentős változása, vagy a földi vulkanizmus okozta jégkorszak, vagy még ezer más veszély.
Valaki felvetette azt az ufonauta érvet, ami mindannyiunknak eszébe jut: talán azért nincsenek itt az idegenek, mert ők már túl vannak a Nagy Végzetes Kisérleten. (ami kinyírta őket)
Csakhogy ennek van egy másik oldala is: talán azért nincsenek itt, mert besz**tak és leálltak minden fejlesztéssel. Most kistestű majomként tengetik napjaikat néhány ezren.