• Kara kán
    #40
    Na, úgy néz ki, hogy a cég megszűnt: http://www.fn.hu/uzlet/20071113/felszamolas_alatt_budapesti_vegyimuvek/

    Én kb. 1,5 évet dolgoztam ennél a cégnél, ebből kb. 1 évet az elektrolízis üzemben. Kemény év volt amúgy, nem fizikai értelemben.
    Itt elektrolízis cellák működtek, bennük a katódot folyékony higanyréteg alkotta, felette volt a sós víz, majd az anód (vagy fordítva). Az elektrolízis során hidrogén, persze oxigén is, és lúg keletkezett.
    A hidrogén csöveken ment egy sűrítő-cseppfolyósító állomásra, ahonnan kamionok szállították tovább.

    Tehát, igazából ha hidrogénautókat kezdenénk használni Budapesten, a szükséges üzemanyagtöltő állomások kiépítése és ellátása simán megoldható lenne. Persze, tudom, nem folyékony hidrogént kell ide-oda csurgatni, hanem zárt, biztonságos üzemanyagcellákat kell használni.
    Maga a gyártási folyamat még eléggé gáz, környezetszennyező, legalábbis ilyen volt az általunk 1991 körül alkalmazott technológiával, de meg vagyok győződve, hogy teljesen zártkörűvé, nemszennyezővé lehet tenni.

    Említett gyárban, amelyben ironikus módon az Illatos úton volt (a székhely meg a Kén utcában) egyébként fluorsavat is gyártottunk, amely légvezetéken ment tovább, és mindig evett a fene, amikor egy ilyen vezeték alatt átmentem, hogy kilyukad - volt erre példa! - és akkor átlyukassza a fejemet, mint a Nyolcadik utas a Halálban a földönkívüli undorító trutymója. Hajjaj, micsoda emlékek. Egyébként, miniatűr fekete lyukat okozhatott még ettől, csak nem tudok róla. :-D