• osztmivan
    #12
    LOLLER ROLLER

    "Amikor 1999. március végén megkezdődtek a szövetségesek légicsapásai, a Belgrád védelméért felelős 250. dandár 3. zászlóalja ugyanazzal az orosz légvédelmi rakétarendszerrel volt felszerelve, mint a többi egység. Dani Zoltán - akkor még alezredesként - felhívta felettesei figyelmét, hogy némi átalakítással megoldható lenne, hogy radarjaikon észlelhetővé váljanak az addig láthatatlannak hitt amerikai lopakodók, és más, radarvédelmi rendszerrel ellátott harci repülők. „Akkor már évek óta nem fért a fejembe, miként lehetséges, hogy egy repülőgépet nem észlel a radar. Ahogy a szakirodalmat tanulmányoztuk az egyik kollégámmal, feltűnt, hogy maguk az amerikaiak is úgy fogalmaztak az F-117-essel, vagyis a lopakodóval kapcsolatban, hogy alacsony észlelhetőségű - vagyis nem láthatatlan! Arra gondoltam, hogy akkor ez csak amolyan reklámfogás lehet" - emlékszik vissza. Az újítást azonban - amelyről ma is csak annyit árul el, hogy egyszerű, pénzbe szinte alig kerül - nem engedélyezték a felettesei. Ezért saját egységénél próbálta ki, mondván, nem akar később élete végéig azon tépelődni, bevált volna-e az elképzelése, vagy nem.

    „1999. március 27-én este 8 óra után jött a parancs, hogy kapcsoljuk be a radart. Bár tudtuk, hogy vannak gépek a levegőben, semmit sem láttunk a kijelzőn. Amikor viszont beiktattuk azt a kis változtatást, amit elterveztem, hirtelen feltűnt a cél. Miután befogtuk, kiadtam a tűzparancsot: két rakétát vezettünk rá, és levettük"