• soldanus
    #137
    Semmiképpen nem szabad lebecsülni előre a helyzetet, ha földgáz, vagy metán kerül hirtelen, és nagy mennyiségben a légkörbe. Erre, valóban alkalmas folyamat, a permafrost olvadása. Lehet, hogy erre, már valóban késő van.
    Nemkevésbbé, figyelemreméltó, az a metánmennyiség, amelyet a növényevő, főleg a kérődző állatok produkálnak. A kép, amit láttam, egy juhot mutatott, egy mérőszerkezettel a hátán. Ez, mérte azt, hogy mennyi egy állat napi gázkibocsátása. Lehet, az óta, már kiszámolni is tudják, az elfogyasztott táplálékból.
    Sajnos, sem forrást, sem adatot nem tudok ide írni. Akkor, nem volt számomra fontos, mint hivatkozási, v. bizonyító alap, hogy megjegyezzem magamnak. Csak annyi maradt meg bennem, hogy a kutatók aggasztónak találták a mennyiséget, mert nagyon sok ilyen, főleg háziállat van a Földön. Kiiktatni sem lehet, mert fontos táplálékforrást jelent. Tejet, és tejtermékeket, illetve húst. Ebből, pedig éppen hogy hiány van. Illetve, a világ néhány táján hiányzik, másutt, sok van belőle.