Megéri hibrid autót venni?
  • Sir Quno Jedi
    #55
    Idéznék az AutóMotor.hu tesztjéből:
    "Na és mennyi az a legkisebb? Be kell ismernem, hogy a gyár által közölt 4,4 litert nem sikerült elérni, az kissé irreálisnak tűnik. Nekünk, vegyes autópálya–országúti–városi menetben 5,5 liter jött ki, ami még mindig nagyon kedvező érték. Igaz persze, hogy ha ugyanennyire törekednénk a takarékos stílusra (mérsékelt gázzal gyorsítás, szinte gáz nélkül gurulás a forgalommal, a fékezés lehető kerülése), más Honda típussal is elérhetnénk hasonlóan kedvező értéket. Van viszont még egy érv, amely nagyon erősen az Insight mellett szól: 101 grammos CO2-kibocsátásának és hibrid jellegének köszönhetően nagyon kedvező környezetvédelmi besorolást kap, így közlekedhet szmogriadó alatt, illetve behajthat olyan belvárosi régiókba, ahová közönséges autó nem. Ezért várhatóan felébred iránta a flottavásárló intézmények és cégek érdeklődése, s a kedvező vételár miatt ez lehet az első olyan hibridjármű, amely áttörést ér el a magánvásárlóknál is."

    Azaz bullshit a fogyasztási adat, ha VEGYES használatban is csak ennyire futja.