sonicXX#87
A pokollal egyedül a keresztény vallások riogatnak. Az ehhez leghasonlóbb a hindu vallásokban található ún. pokolbolygók (lásd pl. Bhagavad Gíta). A pogány európai és kelet-ázsiai vallások csak alvilágban hisznek, aminek meg szinte semmi köze nincs a pokolhoz (maximum látszólag van átfedés). A pokol/menny nagyon egysíkú dolog, a dolgok pedig ennél sokkal összetettebbek (most nem a keresztényeket szeretném sértegetni, tényleg elnézést kérek előre is).
Van két lehetséges alapeset, alapelképzelés, hogy mi történik a halál után. Az egyik szerint nincs semmi, a test elhal, oszt' jólvan. A másik szerint a test elhal, de a tudat továbblépve a testen egy másféle valóságba kerül, egy másféle életbe születik újjá - ez a halál utáni lét. A halál utáni létben nem hívőknek nem kell tartania semmiféle túlvilági/másvilági elszámolástól, az ellenkező oldal viszont feltételezi, hogy bekövetkezik egy ilyen elszámolás és azt egy elszenvedés követi. Próbáljunk egyetérteni abban, hogy túlnyomó részt ez egy kauzális világ, azaz a tetteink kihatnak ránk. A halál utáni életet feltételezők alapvetően ezt a gondolatot viszik tovább, és gondolják úgy, hogy mindazok a tettek, amiket az egyén tett, nem csak az életében, hanem az után is valamilyen módon kihatással vannak az egyénre (visszahatással), mert az alaptétel az, hogy minden hatást egy ellenhatás követ. A halállal ez az hatás-ellenhatás sorozat az egyén szintén megszakadna, így az alaptétel sérülne, ezért a szükséges (fennmaradó) ellenhatások, amik életünkben még nem értek be minket, az után kell hogy beérjenek. Aztán hogy ez milyen formán éri be az egyént, az már vallás és irányzat függő: pokol, mennyek, alvilág, túlvilág, pokolbolygó, reinkarnálódás utáni folytatólagos visszahatás, stb.
Más logikával. Az ember alapvetően egy önző állat, kisebb vagy nagyobb részben nem lát tovább önmagánál. Ha mégis szeretnénk rávinni magunkat arra, hogy vegyük a fáradságot a dolgok hosszabb távú továbbgondolására, akkor be kell látni, hogy az a tudat, miszerint a halál nem mentség az életben elkövetett önzésre, jóval szűkebb keresztmetszet, mint az, hogy akármit megtehetünk amíg önmagunkat nem veszélyeztetjük vele. Ebben a tudatban az ember óvatosabbá, körültekintőbbé válik, mert ebben a világszemléletben ezzel képviseli a saját önző érdekeit (is). Gondold át, hogy szerinted a kettő közül melyik az a viselkedésforma, ami az egyed sikerességét, elismertségét, kvázi erkölcsiségét hosszabb távon (esetleg önmagát is túlélve) biztosítja.
Ahhoz, hogy a halál utáni létet az ember elfogadja, nem feltétlenül kell teljesen elhinnie: a praktikusság okán bőven elég, ha csak az abbéli tévedés lehetőségét folyamatosan szem előtt tartja, hogy a halála után nincs másik élete. Ehhez nem kell spiritisztának lenni, meg semminek. Ez egyszerű, az önérdeken az önérdek egyik eszközével túllépő parasztlogika. És mint tudjuk, az egyén sikere a közösség sikerességét növeli, a közösségi sikeresség pedig a létfenntartás szempontjából kiemelkedő fontosságú.