• narumon
    #372
    "Narumon: most önmagadnak mondtál ellent. Azt mondod, egy iszlamista szemében hazudik Jézus. Akkor miként lehet az egyik prófétájuk?"

    Nem tudok róla, hogy az iszlám szerint jézus próféta lenne, de legalábbis nem keresztény értelemben :o

    "A két vallást ugyancsak nagyon lényeges összekötõ vonás, hogy a Koránban Jézusról mindenkor tiszteletteljes szavakkal, sohasem rosszallóan emlékeznek meg, mint olyan személyrõl, akit a Szentlélek erõsített meg, s akinek Isten megtanította az Írást, a bölcsességet, a törvényt és az evangéliumot. Jézus anyjáról, Máriáról is tisztelettel szólnak, mint aki szûzként szülte Jézust, Mária szüzességét nem vonják kétségbe."
    A keresztény hit szerint Jézus több mint próféta, õ a Fiú, az ?Elsõszülött", aki minket Istenhez vezetni és Isten gyermekeivé emelni akar. Ezt a hitet a Korán éles szavakkal elítéli, sõt megbocsáthatatlan bûnnek tartja. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Korán itt nem Jézust támadja - hangsúlyozva, hogy Jézus erre nem tartott igényt, sõt elutasította -, hanem az Írás embereit, akik szerint Jézus Isten Fia. A Korán ezt nem fogadja el.