Shakata#357
Elvileg a tökéletessé válás felé. Akkor kérdezek valamit. Emberek elég régóta élnek a földön. Mutass nekem egyet, akinek akár a legkisebb mértékig is sikerült megközelíteni ezt az állapotot? Mondjuk Buddha, és eszerint az elv szerint Jézus, esetleg Zarathustra meg hmmm sok van? ugye 6mrd emberi lélek, vagy még több, és ezek közül 2-3 jut el szellemi tökéletességre ilyen sok idő alatt? Nem túl jó arány.
Mit kínál ellenben Jézus: megváltás, pusztán kegyelemből. Csak el kell fogadni. Ennyi. Nem szent életet kell élni, azt senki sem tud. Csak hinni.
"Logikus. Óvodás szint, de egy mondattal több, ez a tudatlan korokban jól hatott az emberekre." - erről a mondatról a véleményem: Logikus. Óvodás szint, de egy mondattal több, ez a tudatlan korokban jól hatott az emberekre.
"Nem vagyunk a bűneinkben." Hát itt kezdődik azt hiszem. Az a fajta emberi dac, az Ego harca annak elismerése ellen, hogy igenis nem Én vagyok a világ közepe, alá kell rendelnem magam valami sokkal nagyobbnak és felelősséggel tartozom neki, ezt nem nagyon akarjuk manapság beismerni.
De kérdem én: Ha nem vagyunk bűneinkben, miért lesz mégis minden emberből, ugyanolyan "rossz ember". Erre nem lehet azt mondani: "én nem is vagyok rossz ember, semmi rosszat nem teszek." Dehogynem. Ha a párodon kívül valaki mást megkívánsz, ha féltékeny vagy, ha haragszol, írígykedsz, gyűlölsz, beképzelt vagy (mind az ego túlkapásai ugye).
Akármilyen "nagy bölcsnek" titulált ember vélekedéseit nézzük (pl.: Buddha, Jézus stb) ezek sehol sem számítanak jó pontnak. Vagy a gyerek a szüleitől lesi el ezeket? Nem hinném. Ismerek szülőket, jó szülőket, akik mindent megadtak a gyereküknek, amire szüksége volt, törődést, figyelmet, időt, mégis eljött azaz idő (kb két éves kor körül) amikor a gyerek gyakorlatilag elkezdett öntudatra ébredni. Legfontosabb szavaivá az Én, nekem, enyém és NEM váltak. legalábbis addig, míg nem tanulta meg magát kontrollálni. De azt hiszem, ez általános, minden gyerekkel így van.
Akkor pedig: honnan ez az önzés? Ja és még egy kérdés: ha az első ember bűntelen volt, mivel rontotta el mégis a karmáját.
Úgy látom itt olyan emberek vitatkoznak Istenről, akiknek semmiféle felkészültségük nincs a témában, csak ide-oda kapkodnak, mindenhonnan megpróbálnak kikapni valami információ-morzsát.
Még valami: ha már ott tartunk, miért zárja ki egymást az, hogy Isten szeretet és teremtő elme is egyben? Vagy kezdjük ott: mi az, hogy szeretet?
Amikjor egy művész alkot, mondjuk fest, ír, játszik, zenél és élvezni amit csinál, megszereti az alkotását. Egyszerre ő maga is, hiszen belőle származik, benne kelt először életre, ő látta meg majd létrehozta. Amikor a szeretetről beszéltem, nem egy érzelemről beszéltek, hanem létállapotról, viszonyról.
És a legutolsó kérdés: Miben hiszel te magad? Mire alapozod az életed, és mit tartasz a világról? És ezt most teljesen komolyan, érdeklődve, minden rosszindulat nélkül kérdezem. Miben hiszel, amiért akár az életedet is hajlandó lennél feláldozni?