• Shakata
    #194
    Nem olvsatam végig minden hozzászólást, de már az elején felhúztam magam, úgyhogy ha lehet visszakanyarodnék az Isten témához.

    Mivel az emberiség világról felfogott össztudása a megismerhető tudás mindössze kb.: 0,00000000000000001%-a, ostobaság lenne BIZONYOSAN kijelenteni bármit is Istenről. Ugyanakkor ha mind a 100%ot ismerjük, akkor sem biztos, hogy találunk meggyőzőbb bizonyítékot, mint amik most a rendelkezésünkre állnak. Ha például egy Ford motorban élnénk, hiába ismernénk minden egyes alkatrészt H. Ford létezését semmi sem bizonyítaná. Lenne aki azt mondaná, hogy véleltlen, más pedig Fordban hinne.

    Úgyhogy:
    A tudás hiányában semmilyen biztosat nem állíthatunk Istenről, csak azokat, amiket ő jelentett ki magáról. (Most ezt el lehet hinni, vagy nem, de objektív bizonyítékok nincsenek, legfeljebb közvetettek) De még lehet, hogy ezeket is rosszul értelmezzük, vagyis az emberek Istenképe nagyon hiányos, és semmi köze nincs valószínűleg a teljes valósághoz, ugyanakkor ez nem jelenti azt sem, hogy nem igaz. Mindössze meglehetősen hiányos.

    DE! Isten biztos nem ilyen: NEM nyúl saját kezével a hópelyhekhez és nem saját kezével csinálja a villámokat. Nem saját kezűleg választja szét a vizet, és nem sajátkezűleg gyújt a csillagok alá. Viszont egy programozó egy futó program minden pillanatában mindent irányít, vagy létrehoz egy komplex szabályokból álló virtuális világot, akár EXCEL, akár WOW.
    Hogy lehetne egy Simnek igazán elmagyarázni, hogy ő csak sim. Fájlokból épül fel, amik bájtokból és bitekből állnak. A bitek az elektromos áram lététől és nemlététől függnek, mindenféle szilícium dolgon folyik az áram, amit máshol termelnek. Winchesteren tároljuk őket, mágneses módszerekkel, programozói elvek mentén épülnek fel a programok.
    Szóval ezek után, aki azt képzeli, hogy az Isten bábfigurákat teremtett, meglehetősen szegényes fantáziáról, és szűklátókörűségről tesz tanúbizonyságot.