Caro#93
A fúzióval az a baj, hogy mindig kitaláltak valami geometriát, abból építettek egyre nagyobb szerkezeteket, de mindig volt valami instabilitás, ami szétszedte a plazmát.
A legkezdetlegesebb mágneses tükröknél a veszteségi kúp túl nagy volt, olyan mágneses görbület keletkezett, ahol kiszöktek a részecskék.
Ezt kiküszöbölendő jöttek a "baseball-tekercsek", de még ez is nyitott berendezés volt.
Utána gondolták, hogy tekerjük önmagába, akkor meg a driftek kivitték a plazmát radiálisan.
Próbálkoztak lineáris z és teta pinchel, a z pinchet szétszedte a sausage instabilitás, a teta pinch stabil volt, csak ez is nyitott. Ha kört csináltak belőle, ez is instabil lett.
Végül rájöttek hogy helikálisan meg kell tekerni az erővonalakat, erre kitalálták a stellarátort meg a tokamakot. A stellarátornál rájöttek, hogy iparilag szinte lehetetlen ideális formájú tekercseket legyártani, a tokamakok meg csak impulzusüzemben tudnak működni. Viszont itt legalább minden kezelhetőnek látszik egy kellően nagy berendezésben (mint az ITER). Vicces, de az ITER-t nem tervezik önfenntartó fúzióra, csak a Q>10-et írják neki elő, vagyis hogy a hőteljesítmény legyen 10x akkora mint a fűtés (ezt impulzusüzemben), és Q>5 folyamatos üzemben. A JET-ben már 0,7-es Q-t elértek, szóval az energiatermelő fúzió az ITER-el valósággá váltak.