• NEXUS6
    #58
    Szerintem szűkítsük a kört Magyarország hüle politikai vezetésére, akik a háborúkban való részvételről döntötttek, mert pl. amikor Ferencjózsi az első világháborút kirobbantotta, akkor szerinted hogy kellett volna kimaradnunk belőle?

    A másodiknál meg amikor ugye volt 1-2 millió magyar kissebségben (meg infrastruktúra, meg bányák meg minden amitől egy ország működni tud) az új határokon kívül, akkor te mit csináltál volna? Tapsolsz és nagykozmopolita/internacionalista összeborulást tartasz a környezeő országok teljesen önzetlen politikusaival?

    Sajna a nagyhatalmak hajlamosak a háborúk után olyan politikai rendezést összehozni, ami mindíg a köv háború alapját tudja képezni. És köszönd meg a magyar népnek, hogy pl amikor kitört a forradalom Romániában akkor a teherkocsikkal kenyeret szállítottak és nem fegyvereket az embereknek. És nem akartak egy véres háborút kirobbantani a két ország között. Aztán ugyan ezt nem tették meg a vajdasággal sem szerencsére, pedig az akkori politikai vezetés meg szépen szállította a fegyvereket a horvátoknak.

    Nem az emberek tehetnek a háborúk kirobbantásáért, de még is ők xopnak, ha a politikusok egy élhetetlen országot hoznak össze.