Országúti hippik, szerelmes Kozsók, félelmetesen hülye emberek perzselő adatlapjai..
-
#135
Hát már megbocsáss, de amiket matekból felsoroltál igencsak fontosak, persze, nem a bölcsésznek, de azoknak úgyis mindegy, ha éhen halnak. :) Amúgy bölcsésznek meg a mondatelemzés az. Ezek után tolakodó, ha megkérdezem a foglalkozásod? :) Mert az ok, hogy egy kőművesnek nem lesz szüksége arra, hogy e alapú logaritmus x-et ki tudja integrálni, de másnak attól még lehet. Olyanról még sosem hallottál, hogy az egyik paraméter a másik köbgyökös, vagy logaritmikus függvényében változik? :) Hogy hétköznapi dolgot említsek ilyen a hallás is, az emberi hallás érzékenysége logaritmikus, és hát mondjuk hallókészülékeknél lehet, hogy ezt nem ártana figyelembe venni. Szóval az a sok értelmetlen hülyeség, amit közép és általános iskolában a fejedbe vertek nem azért van, mert a matematikusoknak nem volt jobb dolguk és ezen élték ki a perverzitásukat, hanem mert mondjuk szükség van rá. És ez még csak a leges legalapvetőbb matematika, elengedhetetlen. Kell, ha az ember véletlenül olyannal akar foglalkozni, amiben akár leheletnyi matematika is van. Ilyen az összes természettudomány sőt még a magyarban is van, hallottál már időmértékes verselésről? :)
Sztem az nem a tanterv hibája, hogy nem tud helyesen írni, anno nekem is 1 óra nyelvtan volt hetente középsuliban, amiből a magyartanár még el is csípett néha párat, és még sem írok így. :C Szóval idióták mindig vannak és lesznek is, ennek lehetne heti 20 órában a nyelvtan, nem hiszem, hogy sokat számítana, de abban is biztos vagyok, hogy nem tudná megmondani, hogy hol a logaritmus fv. tengelymetszete. :)
Sry, nem offolok többet. :)