Új ország a Balkánon
-
Grenzjager #171 Egy Nagy-Albánia elmélet:
A Balkán Express
Aligha lehet véletlen, hogy a koszovói albánok múlt vasárnapra időzítették függetlenségük kikiáltását. Február 15-e ugyanis a szerb államiság ünnepe. Ekkor emlékeznek meg a gyertyaszentelőnapi alkotmányról, Szerbia 1835-ben elfogadott első alaptörvényéről. A koszovói albánok bevárták a szerb elnökválasztás második fordulóját, de most már elfogyott a türelem, és a politikai bosszú sem állt távol az időzítéstől. Az albánok e lépéssel többek közt elégtételt akartak venni Szlobodan Milosevics 1989-ben, Koszovóban, a rigómezei csata 600. évfordulóján elmondott beszédéért.
A néhai jugoszláv elnök az ottani nagygyűlésen jelentette ki először, hogy Jugoszláviát etnikai törésvonalak veszélye fenyegeti. Milosevics az etnikai konfliktusokra nem a korábban megszokott szocialista közhelyekkel reagált, miszerint "jól van, elvtársak, Belgrádból is látjuk a problémákat, és majd megoldjuk őket". Az elnök kijelentette, hogy többet nem fogják engedni, hogy helyi albán rendőrök szerbeket gumibotozzanak. A szónoklat páratlan népszerűséget adott a politikusnak, ő lett a szerb nacionalizmus motorja, célja pedig az volt, hogy a Jugoszlávia területén szétszórt szerbeket egy tagköztársaságban egyesítse.
Ennek egyik legfőbb akadálya a kilencven százalékban albánok lakta, kétmilliós Koszovó volt, mely területet a szerbek nemzetük bölcsőjének tekintették. A jugoszláv elnök ezért - a Vajdasággal egyetemben - felfüggesztette Koszovó autonóm státusát. Pedig a szerbek gyakorlatilag már rég elveszítették Koszovót, éppen az 1389-es rigómezei csatában, amikor az oszmán seregek döntő vereséget mértek a szerb csapatokra, majd kiszorították az ortodox szlávokat, hogy helyükre a muszlim hitre áttért albánok költözzenek. Az albánok az oszmán birodalom leghűségesebb és legkegyetlenebb harcosai voltak. A szultán sokszor vetette be őket a helyi konfliktusokban, mert biztos lehetett benne, hogy utolsó csepp vérükig küzdenek majd. Ezért cserébe viszonylagos önállóságot élveztek.
Bár Koszovó többször is Szerbia része volt, mindig önrendelkezéssel bírt. Tito szocialista Jugoszláviájában a Balkán legnyomorúságosabb bugyrában lévő terület lakói közutálatnak örvendtek, ugyanis a belgrádi költségvetés elvonta a tagköztársaságok bevételének nagy részét, és az újraosztásnál a fejletlenebb területeket részesítette előnyben. Koszovó így a támogatásoknak köszönhetően néhány százezres nyomorúságos tartományból kétmilliós, az önállóságot is kiharcolni képes területté vált. Persze ehhez az kellett, hogy a legutóbbi délszláv háborúban, 1999-ben Milosevics tevékenysége kiprovokálja a NATO légi csapásait, melyekkel kihátrálásra kényszerítették Koszovóból a népirtó szerb csapatokat.
Koszovó a történelmi gyökerek miatt a szerbek szívügye, miközben az albánok szemében a függetlenség a Nagy-Albániához vezető út első lépése. A koszovóiak már döntöttek is az új állam jelképeiről. Zászlaja ugyan más, mint a szomszédos anyaországé, de a vörös alapon szárnyaló fekete sast nemzeti szimbólumnak tekintik. Albánia neve ugyanis az ország saját nyelvén - Shqiperia - azt jelenti: a sasok földje. De vajon melyik Albániát hívják így, a régit vagy az újat? Az albánok szerint mindkettőt, s Tirana már be is jelentette, hogy elsőnek kívánja elismerni a független Koszovót. Mindez vészjósló. Az albánok ugyanis már a XIX. században kidolgozták nemzetállam-koncepciójukat, sokkal előbb, mint ahogy ezt a Balkán többi népe megtette.
Ha pedig a térségben terveket szövögettek már Nagy-Horvátországról és Nagy-Szerbiáról, akkor nincs itt az ideje Nagy-Albánia megvalósításának is? - teszik fel a kérdést az albánok. A BBC egyik munkatársát meg is hívták az egyik albán rádió ezzel kapcsolatos vitaműsorába. Az újságíró döbbenten tapasztalta, hogy olyan témák merültek fel, mint Koszovó és Albánia egyesülése, vagy mint a tömbben élő, de hat részre - Albánia, Koszovó, Dél-Szerbia, Macedónia, Montenegró, Görögország - szabdalt albán nemzet egy államban való egyesítése. "Koszóvónak ugyanaz a történelmi gyökere, mint a miénk, ugyanazt a nyelvet beszélik, Miért ne élhetnénk egy országban?" - mondta az egyik hozzászóló.
Még ennél is súlyosabb, hogy az albán külügyminiszter, Besnik Mustafaj 2006-ban kijelentette: ha Koszovót megosztják, Albánia nem szavatolhatja Macedónia határait. Az albán-macedón határ kérdése 2001-ben is felmerült - véresen és komolyan, ugyanis az albánok szabályos felkelést szerveztek a szkopjei kormány ellen, és "átjárhatóvá" tették a közös határt.
Az albán etnikumot elválasztó országhatárok egyébként - a görög-albán határt leszámítva - csak jelképesen léteznek. Jellemző a közállapotokra, hogy a macedón fővárostól délre szélsőséges albán fegyveresek 2003-ban hat hónapra elfoglalták Kondovo falut, és önálló közigazgatást vezettek be, az Albániával északon szomszédos Montenegróban az albánok pedig felvonták az albán zászlót a tengerparti Ulcinjban. (Az ott élő ötvenezer albán szavazata döntött 2006-ban azon a népszavazáson, amelyen a Szerbiától való elszakadásról határoztak.)
A határain átnyúló Albánia mára valósággá vált. Amikor 2001-ben a macedóniai albánok a központi kormánnyal a kisebbségek jogait védő új nemzetiségi törvényről tárgyaltak, a vita hevében az ország lakosságának 30 százalékát képviselő albán delegáció vezetője ezt találta mondani: amikor a törvénytervezet szövegét megfogalmazzák, gondoljanak arra, hogy ez néhány év múlva önökre fog vonatkozni.
(HetiVálasz)