-
#328
Gondolom amikor lesz független Palesztin állam, az ENSZ által garantált területeken, Izraeli megszállás nélkül.
Megkapták az esélyt. A Gáza-övezetben és Ciszjordániában palesztin felügyelet van. Csak éppen nem egységes Palesztin felügyelet, mert a Gáza övezetet a Hamasz, Ciszjordániát pedig a Fatah uralja. Egyik sem valódi, választott hatalommal. Ez volt az az állapot, hogy a 2006-os választás szerint a Hamasz politikai ága nyert, csak a Hamasz vezetésű Palesztinával egyetlen nyugati állam sem ült le tárgyalni, beleértve Izraelt. Mivel Palesztina nem rendelkezik komolyabb önálló bevétellel, ezért az Amerikai, EU és mérsékelt Arab államok pénzéből él. Ezek a csapok a Hamasz-vezetésű Palesztina esetében elzáródtak, így a közigazgatása megborult. A mérsékeltebb Fatah és a Hamasz között fegyveres villongások kezdődtek, és ez azóta is tart.
Teszem hozzá, ez némileg összefüggésben áll azzal hogy az Izraeliek szisztematikus szétverték a Arafat féle Fatah kormányzást, persze hogy nőtt a szélsőségesek támogatása.
Emm... Arafat megkapta a maga nagy esélyét 2000-ben Camp Davidben. Nem élt vele, többet akart. Azzal, hogy Izrael egy Sharon szintű politikust kapott Barak után, megpecsételte a dolgot. Ez sajnos egy ilyen eset. Sharon elintézte Arafatot, és aláásta a Fatah hatalmát, ezt elvitatni nem lehet. De lássuk be, hogy a helyzetért Arafatot is terheli némi felelősség. És akkor még nem is a roppant korrupt politikai működéséről beszéltünk...
Azt azért már vegyük észre, hogy ha nekiállok a másik oldal politikai vezetőit stb. módszeresen likvidálni, az nem épp a megegyezést segíti elő.
Az sem, hogy a Hamasz kinyilvánította, hogy továbbra sem fogja elismerni Izraelt, soha. Továbbá hogy Izraeliek elleni támadásokkal hergelték Izraelt...
Érdekes hogy precíziós fegyverekkel is milyen extrém arányokban hullanak a civilek, nem?
Lézer irányítású légibombával vagy rakétával nem lehet szigorúan egy embert megölni. Abban lehetsz biztos, hogy a célpont meghal.