-
freelac #12697 Nekem nem kell bemutatni ezt a stratégiát. Elterelés, bagatellizálás, hazudtolás, személyeskedés, meg amit még ismernek bizonyos emberek.
megfelelő stratégiával és állhatatossággal azonban játszva úrrá lehet lenni ezen, nekem, nem több "tesóval" sikerült széjjelbombázni a néhai szadesz fórumát, a szombatot meg halálba rémítettem, hogy itt vannak a nácziak megint.
De már ez történelem, az maszop fóruma sem lett véletlenül TELEFONOS regisztráció mentén használható. Most is szop az egyik, olyant találtam ki - bár még nincs sajnos nagy keletje - hogy a fal adja a másikat. A sok szerencsétlen nem veszi észre, hogy semelyik oldalhoz, hatalomhoz nem vonzódom, egyszerűen azt szeretném - és még millióan - hogy amíg nem hazudunk, addig fogadják már el a véleményemet, engem a szó szerinti igazságon és tényszerűség érdekel, majd én azok alapján kialakítom az álláspontomat.
Itt is az a szerencsétlen azt hiszi, hogy putyinista vagyok vagy mit írt valahol, ami aztán már nem látszódik.
Tudod, sztálinnak tulajdonítják azt a gondolatot, hogy aki nincs velünk az ellenünk van, míg a buzi kádárapánk finomította arra, hogy aki nincs ellenünk az velünk van. Ennek a sok istentelennek a világképe monokróm, avagy fekete-fehér, ha nem szeretettel és kellő alázattal vagyok a buzi zsidók és a belterjes jenkik iránt, akkor az azt jelenti, hogy mindjárt ellenük is vagyok. Pedig nem, egyszerűen utálkozással fog el az, ami most a világban megy. Pedig a sok lelki nyomoronc elolvashatná mondjuk Dr. Péchy írását a Történelmi hullámelmélet és... -et, elgondolkozhatna azon is, hogy előbb-utóbb MINDEN technikai vívmány megjelenik a legelmaradottabb helyen is, szóval kár nem átgondoltan cselekedni, és ami most a Közel-keleten történik, az közel sem az.