• sonicXX
    #50
    Nekem a legnagyobb problémám ezzel, hogy voltaképp akármi lehet az eset hátterében, a helyiek kamujától az android sereg kísérletéig akármi :)

    "A helyiek fülsiketítő zajról számoltak be, amit zuhanó repülőgép zajához hasonlítottak. Ezek után az égbolton áthaladó fényes gömböt láttak, ami a földbe csapódott." - Index.hu

    Vázlatosan a jelenségek időrendje:
    - zaj
    - fény
    - becsapódás

    Ez pedig fals. Normális esetben nem hallhatták volna előbb a meteoritot mint ahogyan látták, mert a hangnál nyilvánvalóan gyorsabban megy, tehát ahogy egy repülő esetében is, a hang akár kilométerekkel is le lehet maradva a géphez képest.

    Szvsz tehát hallottak egy vadászgépet, vagy más repülőt, _esetleg_ becsapódott valami, vagy olyan dolog történt amit ők annak véltek, majd odamentek _valahova_ ahol szerintük ez a tárgy (ha volt) földetért.

    Ez tehát vagy humbug úgy, ahogy van, vagy tényleg biológiai fegyver kísérlete. Én megmondom őszintén, ezutóbbi tűnik valószínűbbnek nekem. Egyszerűen az események időrendje ezt a magyarázatot jobban támasztja alá (abból kiindulva, hogy nem kamuznak a helyiek), mint a többit.