• dez
    #472
    "dehogynem. Mivel nem részhalmazról beszéltél, így értelemszerűen az összes beleértendő. Már megint csúsztatsz."
    Éppenhogy értelemszerűen nem az összesről, mert arról a néhányról nyilván nem, akik nem fogadják el a relativitáselméletet és a kvantummechanikát, ha egyátalán vannak ilyen fizikusok még. Azaz te csúsztatsz.

    "egyszerű kisérlet: van egy fényforrásod, ami minden irányba nyomatja a fotonokat. Ha az egyik irányt leárnyékolod, akkor máris pár nélkül maradnak a fotonjaid, hiszen elnyelődnek. Ennek ellenére semmilyen hatással nem lesz az elnyelődés a másik irányba távozó fotonokra."
    Honnan tudod te azt, hogy milyen hatással van ez rájuk? Kísérleteket végeztél? Nem? Akkor te vagy az, aki előbbre teszi a saját eszméit, mint a kísérleti eredményeket.

    "a számomra észlelhető valóság számomra hitelesebb, mint bármelyik eszement elmélet."
    Aham, te laposnak látod a Földet, így az lapos is, és aki úgy gondolja, gömbölyű, mert kürül lehet utazni (ez persze biztos hazugság), az eszement, ugyi?

    "Az összes, számára nem elfogadható filozófusra rásütött egy bélyeget (ez volt az összes érve), és ezzel le is tudta, hogy valami miért nem jó. Te is ezt követed."
    Ezt inkább te csinálod. A kvantumfizikusokra rásütöd, hogy eszementek, csalók, és ezzel el is van intézve, a kísérleteket meg meg sem akarod érteni.
    Ami meg az említett kártyákat meg egyebeket illet, van olyan dolog, ami elhanyagolható, és van, ami fontos. Az, hogy te a kettőt teljesen összemosod (fontos dolgokról nem akarsz tudomást venni, és azt hiszed, akkor az megszűnik), azt bizonyítja, hogy komoly baj van a realitásérzékeddel. És ilyen realitásérzékkel akarsz te dönteni a valóságról...?

    "Az érvelési rendszered annyira óvodás szintű, hogy csak sajnálni tudlak."
    Szokj hozzá a gondolathoz, hogy ez éppenhogy rád igaz.

    "A családodat meg még jobban."
    Ez az óvodás szintű, hogy amit én írtam (jó okkal), azt így visszamondod.