Futás
-
#1544
Endorfin nálam csak akkor üt be, ha már legalább 30-40 perc eltelt és ERŐS tempóban futok. Akkor jön a flow érzése, ami akár 30 percen keresztül is kitart, ha sima a terep és nem szakít meg egy büdös autós, vagy egy agresszív kutya. Ekkor már biztos vagyok benne, hogy termelődik endorfin, mert úgy érzem magam mint egy gép, baromi pontos tempót futok ilyenkor, szinte érzem ahogy dolgozik bennem az energia, áramlik a vérem, az egész egy csodálatos ütemes egyesülés az úttal. Iszonyú jó érzés!
Amit nem is olyan sokan élnek át, mert ehhez nem elég a kocogó tempó, a hosszútáv (15k+) sem jó hozzá, mert az a magunkfajta azért ritkán tolja 3:50-4:20-as pace-el, a flowhoz viszont ilyesmi kell. Nem sprint, de nem sokkal alatta.
Sajnos nekem eddig egyetlen futótársam sem tudta ezt átélni... amit nem csodálok, mert nem hallgatnak rám, bezabálva jönnek, vagy túlerőltetik magukat, vagy nincsenek még messze a megfelelő szinten, vagy túlöltöznek, etc.
Na de az endorfin az utána is marad! Ha a futást jól csinálják és a nem durva túlerőltetés, de azért intenzív edzés közti sávot jól belövik, akkor akár 1 teljes napig is érezteti a hatását. Mindent szebbnek lát az ember, sokkal toleránsabb, megértőbb, tényleg ilyen nagy love köd önti el az érzelmeit.
Nekem a legjobb minimaraton (olyan szar név ez!), vagyis a legjobb 10k 49perc. Nagyon keménynek éreztem, azóta se próbáltam meg javítani ezen az időn... sajna elég párás, meleg időben futottam az utolsó 5 percet végigkáromkodtam, morogtam, annyira megterhelt. Nekem nem agár alkatom van, hanem a lábam túlzóan is izmos, nagy izomkötegek vannak rajta, feszülnek rajtam a gatyáim keményen és futásnál ezeket a nagy oszlopokat (no zsír!), nem is olyan egyszerű órákon keresztül meghajtani, ergo a sprintem elég frankó, de a hosszútávjaim nem túl acélosak.