Autószerelés
  • PetruZ
    #274
    Első autóm ilyen volt, 13 évesen vettem és 16 évesen adtam el, olyan 30,000-et mentem vele. Az első 10 évét németben futotta, én harmadik tulaj voltam.
    Ha mindene rendben volt, akkor úgy ment, mint a golyó, a kis tömeget nagyon nyomatékosan tolta. Ami elromlott:
    - Kuplung kiemelő rugó (vagy mi) eltört, beragadt 1-esbe. Szerencsére nem menet közben, hanem induláskor.
    - Víz, víz, víz. Forralta, ette, nem volt igazán tökéletes, állandóan ezzel volt a baj. Többször volt felcsiszolva, javítva, termosztát cserélve, de nem lett teljesen jó. Eladás utáni napon összeszakadt a hengerfej is, volt problémám a vevővel, de végül megegyeztünk.
    - Korral járó rozsdásodási gondok, elsősorban hárul, a kerékjáratok környékén, sarkokon, küszöbnél, stb.
    - Fűtéskapcsoló. A fűtése egyébként jó volt.
    - A fékek eléggé koptak, rozsdásodás miatt egyszer egy hátsó fék félig beragadt, mire hazaértem vele, leégett.

    Viszont egyszer egy karambolom után, ami rendesen meggyűrte a bal elejét, kis helyi műhelyes kalapálás és helyrerakás után még lábon hazajött, az egyszerű belső miatt nem volt mechanikus, vagy elektronikus baja.
    Én azért óvakodnék megvenni...